Március 8-án megszűnik a járványügyi veszélyhelyzet Romániában

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Március 8-án megszűnik a járványügyi veszélyhelyzet Romániában Klaus Iohannis államfő pénteki bejelentése szerint.

Krónika

2022. március 04., 16:112022. március 04., 16:11

2022. március 04., 18:352022. március 04., 18:35

Az elnök azután tette a bejelentést, hogy a nap folyamán tanácskozott a Cotroceni-palotában Nicolae Ciucă miniszterelnökkel és a kormány többi tagjával. Iohannis elmondta, hogy Románia immár túllépett a koronavírus-járvány ötödik hullámán.

„Elérkezett a pillanat, amikor új intézkedéseket kell foganatosítanunk a helyzet kapcsán, olyan döntéseket, amelyek döntő befolyással bírnak a jövő szempontjából” – jelentette ki Iohannis.

Hozzátette, a kormány tagjaival közösen úgy határoztak, hogy március 8-án már nem hosszabbítják meg Romániában a közel két évvel ezelőtt, 2020. május 18-án foganatosított járványügyi veszélyhelyzetet.

Az államfő szerint a pénteki döntéssel számos korlátozás is érvényét veszíti, ezekről elmondása szerint ezután tájékoztatják majd a lakosságot az illetékesek. A járvány kezelésével az egészségügyi minisztérium foglalkozik majd, tette hozzá, azon reményének is hangot adva, hogy a pandémia a végéhez közeleg.

Iohannis emlékeztetett, hogy az elmúlt két év járványhelyzet radikálisan megváltoztatta a romániai társadalmat, és több mint 63 000 román állampolgár veszítette el a vírus elleni harcot,

hatalmas űrt és számos gyászoló családot hagyva maga után.

•  Fotó: MTI/Kiss Gábor Galéria

Fotó: MTI/Kiss Gábor

„Ezek a számok szenvedést, tragédiákat jeleznek, melyek nagyon mély nyomokat hagytak” – hívta fel a figyelmet az államfő. Az elmúlt két év számos kihívást hozott és különböző módokon tette próbára az embereket, mutatott rá, a vírus terjedése, az elszigetelődés, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás, az iskolák bezárása, a gazdaság több ágazatának az érintettsége, a szociális kapcsolatok csökkentése mind negatív hatással volt és sorompókat állított az emberek közé, vélte.

Az áldozathozatal időszaka volt ez, mondta Iohannis, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy a szolidaritás, a civil kurázsi, az odaadás és az implikálódás ideje is.

Külön köszönetet mondott az illetékes hatóságoknak, hogy megfelelően menedzselték ezt a történelmi krízishelyzetet, úgy vélve, hogy a járvány leküzdése nagyrészt az általuk hozott hatékony intézkedéseknek köszönhető.

De a román állampolgárok felelősségét és szolidaritását is dicsérte, ugyanis véleménye szerint ezek többsége megértette, hogy be kell tartani a járványügyi szabályokat, és be is tartotta ezeket. „Különösen köszönöm ezt nekik!” – fogalmazott.

Klaus Iohannis megköszönte az orvosok és egészségügyi alkalmazottak embert próbáló munkáját is, akik folyamatosan a „frontvonalban voltak” a vírus elleni harcban, melynek során odaadásról és profizmusról tettek tanúbizonyságot. Rámutatott, a járvány olyan leckékre tanított, melyeket értékesíteni kell, ezek közül talán a legfontosabb a szolidaritásé.

Idézet
„Segítséget nyújtottunk a bajban lévőknek és támogatást kaptunk európai partnereinktől akkor, amikor mi szembesültünk súlyos problémákkal”

– utalt Iohannis az olaszországi helyzetre, majd a romániai negyedik hullám súlyosságára. Hangsúlyozta, hogy az európai és nemzetközi tudományos együttműködés lehetővé tette, hogy rövid idő alatt megértsük egy új vírus működését, és rekordidő alatt védőoltást, gyógyszereket fejlesszünk ki ellene, melyek megelőzhetik, illetve kezelhetik ezt a súlyos kórt.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

„Megtanultuk értékelni az egészségünket, szeretteink egészségét, megtanultunk védekezni, megelőzni, felelősségteljes döntéseket hozni és betartani azokat” – jelentette ki Klaus Iohannis. Az államfő úgy vélte, az elmúlt két év arra tanított, hogy meg kell tanulni együtt élni a járvánnyal, alkalmazkodni a körülményekhez.

Idézet
„Alá szeretném húzni, hogy továbbra is ébernek kell lenni! Az elmúlt két évben megtanult hatékony megelőzési intézkedéseket továbbra is meg kell tartani”

– intette a lakosságot az államfő. Rámutatott, bár örvendetes jelei vannak annak, hogy az ötödik hullám leszálló ágon van, továbbra is fontos az oltás felvétele, a védekezés, mivel valószínűleg „együtt kell élni ezzel a vírussal”.

Iohannis szerint a pandémia elsősorban azt mutatta meg, hogy az egészségnek elsőbbséget kell élveznie, ezért szerinte át kell gondolni a jelenlegi mechanizmusokat, hogy az egészségügyi rendszer a jövőben jobban tudjon reagálni egy hasonló kihívásra.

Romániában több mint két éve, 2020. február 26-án észlelték az első koronavírusos esetet, a két esztendő alatt (idén február 26-ig) 2 724 480 Covid-19-megbetegedést diagnosztizáltak, és 63 294 ember életét követelte a kór a 19,18 millió lakosú országban.

•  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Fotó: Jakab Mónika

A kétéves kerek évfordulón egyetlen nap alatt annyi új esetet jegyeztek (7191), mint a járvány első hét hetében, és annyi ember életét követelte a kór (96), mint a járvány első öt hetében összesen. A számok ennek ellenére nem tűnnek aggasztónak ahhoz képest, hogy

a járvány negyedik hullámában olyan nap is volt, amikor 586 elhalálozást jegyeztek, az ötödik hullám csúcsán pedig előfordult, hogy egy nap alatt 40 018 személynél diagnosztizálták a kórt.

 A hivatalos adatok táblázatából az olvasható ki, hogy a járvány ötödik hulláma a leszálló ágában van. Február nyolcadika óta csökken a hétnapi esetszám, több mint két hete a kórházba utalt koronavírusos betegek és az intenzív terápián kezelt súlyos esetek száma is csökken, több mint egy hete pedig már az elhalálozások hét napi száma is napról napra kevesebb.

A pénteki bejelentés napján 5602 új fertőzött nyilvántartásba vételéről adtak hírt; 5360 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 314-gyel kevesebbet, mint előző nap; intenzív terápiás ellátásra 816 beteg szorul, közülük 734-en oltatlanok.

Romániában március 8-án éjfélkor ér véget a veszélyhelyzet. Ezt 2020. május 18-án hirdette ki először a román kormány, azóta 30 naponként meghosszabbította. Az államfő által 2020 márciusában elrendelt, két hónapig (2020. május 14-ig) hatályos rendkívüli állapothoz hasonlóan

a veszélyhelyzet is arra teremtett jogalapot, hogy a hatóságok a járvány féken tartása érdekében az állampolgárok alapvető szabadságjogait korlátozó intézkedéseket vezessenek be, illetve ezek esetleges megsértését büntessék

– emlékeztet az MTI. A veszélyhelyzet egyebek mellett lehetővé tette, hogy a kormány vesztegzárat rendeljen el bizonyos térségekben, korlátozza a kijárást és gyülekezést, kötelezővé tegye a maszk viselését nyilvános helyeken, betiltsa a tömegrendezvényeket, korlátozza az üzletek nyitvatartását és korlátozza az országba történő beutazást.

Szerdától várhatóan valamennyi felsorolt korlátozás – a maszkviselési kötelezettség is – hatálya megszűnik. Ugyanis ha nem hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet, a hatóságok legfeljebb ajánlásként javasolhatják egyes óvintézkedések további alkalmazását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban