Liviu Dragnea: a politikai formáció szépen gyarapodott a megalapításának bejelentése óta eltelt két hétben
Fotó: Facebook/Liviu Dragnea
Liviu Dragnea volt szociáldemokrata pártelnök szerint már több mint 80 ezer tagja van a Szövetség a Hazáért nevet viselő pártnak, amelyet teljes támogatásáról biztosított, de jómaga még nem tagja.
2021. október 08., 09:322021. október 08., 09:32
2021. október 08., 09:332021. október 08., 09:33
Az új alakulat létrehozását kezdeményező Codrin Ştefănescutól származó információkra hivatkozva Dragnea azt nyilatkozta csütörtök este a B1 televíziónak, hogy már megalakult 35 megyei szervezet, és több mint 80 ezren csatlakoztak a párthoz – írja az Agerpres.
Jómaga még nem tagja az alakulatnak – vallotta be –, de minden erejével és tudásával támogatni fogja, mert ebben a pártban látja az egyetlen esélyt Románia újjászületésére.
Dragnea szerint Romániát már több mint két éve külső erők tervei szerint irányítják. „Az ország a gyávaság és a hozzá nem értés spiráljában rekedt, ami a gazdaság és a társadalom folyamatos leépülését okozza. Ez a párt, be kell vallanom, kellemesen meglepett engem” – fogalmazott.
Egy újonnan alapított politikai pártot, a Szövetség a Hazáért (Alianţa pentru Patrie) elnevezésű alakulatot fogja támogatni a továbbiakban Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke egy vasárnap esti televíziós műsorban beszélt erről.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
szóljon hozzá!