Fotó: Facebook/Liviu Dragnea
Egy újonnan alapított politikai pártot, a Szövetség a Hazáért (Alianţa pentru Patrie) elnevezésű alakulatot fogja támogatni a továbbiakban Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke egy vasárnap esti televíziós műsorban beszélt erről.
2021. szeptember 20., 09:122021. szeptember 20., 09:12
2021. szeptember 21., 09:582021. szeptember 21., 09:58
Mint mondta, az alakulat egykori párttársa, Codrin Ştefănescu kezdeményezésére jött létre, jómaga pedig vállalta, hogy a politika, közigazgatás, gazdaság terén szerzett tapasztalatával támogatni fogja a munkáját. A politikus – akit júliusban, korrupció miatt kiszabott börtönbüntetése kétharmadának letöltése nyomán helyeztek feltételesen szabadlábra – közölte, „négy hétköznapi, de bátor ember” a párt alapító tagjai, Ştefănescu kimaradt az eljárásból, hogy ne akadályozzák meg az alakulat létrejöttét.
„A párt fő célkitűzése a románok jóléte, és gazdasági hazafiság vezérli” – idézte a politikusnak a Realitatea Plus műsorában elhangzott nyilatkozatát az Agerpres. Hozzátette, ügyvédje segítségével tisztázni fogja, hogy jogában áll-e vagy sem párttisztséget betölteni, de eltökélt szándéka „nagyon sokat tenni” a pártért.
A három és fél éves börtönbüntetéséből több mint két évet letöltő Liviu Dragnea szabadon engedése után sokakban fogalmazódott meg a kérdés: van-e politikai jövője az egykori szociáldemokrata pártvezérnek? Első nyilatkozatai alapján a volt házelnök nem zárkózna el az újabb szerepvállalástól.
és a párt a vezetőség döntései révén hozzájárult a jelenlegi „gazdasági katasztrófához”, az emberek életszínvonalának romlásához.
– nyomatékosította. Meglátása szerint a párt vezetősége „szinte teljesen elszakadt” a tagságtól, erre – állítja – a börtönbüntetése alatt „egyszerű párttagok”, polgármesterek, alpolgármesterek, tanácsosok százaitól kapott levelekből következtetett.
Liviu Dragneát 2019. május 27-én ítélték három és fél év letöltendő börtönbüntetésre a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál történt fiktív alkalmazások ügyében.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!