Fotó: Facebook/Cătălin Cherecheș
Letartóztatták a korrupció miatt pénteken jogerősen elítélt, de az ítélet végrehajtása elől Németországba szökött nagybányai polgármestert, Cătălin Cherecheşt, de egyelőre bizonytalan, hogy a német hatóságok mikor adják ki Romániának.
2023. november 30., 10:312023. november 30., 10:31
Cherecheşt szerdán délután állították az illetékes bíró elé Augsburgban, aki a letartóztatását rendelte el. Ennek nyomán a tisztségétől szerdán megfosztott volt elöljárót az augsburg-gablingeni büntetés-végrehajtási intézménybe szállították.
A német ügyészség szerint egyébként
Ennek nyomán a müncheni főügyészség elrendelte a telefonja lehallgatását, így sikerült pontosan bemérni a tartózkodási helyét, és kedden este fél hétkor az augsburgi főpályaudvar előtt elfogni.
A kiadatásáról a müncheni bíróság dönt, az eljárás időtartama azonban attól is függ, hogy maga az érintett egyetért-e azzal, hogy kiadják Romániának.
Alina Gorghiu román igazságügyi miniszter szerdán arról beszélt:
Leszögezte, hogy a kiadatásrólszóló döntés nem a román államé, mert nem avatkozhat be a német igazságszolgáltatás tevékenységébe, hanem kizárólag a német bíróságé.
Gorghiu azt is elmondta, hogy Németország az Egyesült Királyság után a második helyen áll a Romániának kiadott személyek számát tekintve.
A nagybányai polgármestert egyébként annak nyomán sikerült viszonylag hamar kézre keríteni, hogy hibát követett el.
Magyarországon vásárolt mobil feltöltőkártyákat, hogy azokat használva ne derülhessen fény a kilétére, azonban még a kártyacsere előtt bekapcsolta a telefonját, amit azonnal bemértek.
Itt egy bárost kért meg arra, hogy hívjon neki egy applikáció segítségével autót, amely Németországba viszi.
A báros ezt meg is tette, és közölte, hogy a viteldíj 1400 euró, amit Cherecheş elfogadott, és az autóval a németországi Ulmba utazott, a nagynénjéhez.
Itt annak házában bujkált. Nagynénje még hétfőn taxit hívott, és szándékosan hamis úti célt mondott be a telefonba, hogy megtévessze a nagybányai elöljárót akkor már intenzíven kereső rendőröket.
Amint Augsburgba értek, nagynénje alkudozni kezdett egy taxissal, hogy vigye az elöljárót Ausztriába, de nem tudtak megegyezni az árban.
A bajor rendőrség egyik járőrkocsija ekkor ért a helyszínre, a rendőrök pedig felszólították Cherecheşt, hogy szálljon ki, és igazolja magát. Ő erre nem volt hajlandó, kipattant az autóból, és menekülőre fogta.
A rendőrök társaságában azonban a különleges egység tagjai is ott voltak, akik Cherecheş nyomába eredtek, és el is fogták.
Cherecheş büntetőperében a jogerős ítéletet pénteken hirdették ki, de aznap reggel egy rokonának érvényes személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot. A szökevényt kedden fogták el és vették őrizetbe a bajor rendőrök a németországi Augsburgban.
Rudolf Stauder, Máramaros megyei prefektusa szerdán aláírta a korrupció miatt jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt Cătălin Cherecheş polgármesteri mandátumának megszűnéséről szóló határozatot.
Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester ellenállást tanúsított, amikor a német rendőrök kedden Augsburgban elfogták, ekkor sérült meg az állán – nyilatkozták szerdán rendőrségi források.
A román rendőrség pontosan tudta, milyen útvonalon haladt Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt öt év börtönre ítélt, de a büntetés elől külföldre szökött polgármestere.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.
Bár a brassói regionális útigazgatóság a hónap elején közölte, hogy az útkarbantartók elkezdték eltakarítani a havat a Transzfogarasi útról, nehézségekbe ütköztek a lavinaveszélynek is kitett útszakaszon.
Jelentősen visszaesett a légúti megbetegedések előfordulása az április 29. és május 5. közötti héten az előző héthez képest – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Felszólította csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök a felügyelő hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a zsugorinfláció ellen, ugyanis az „a fogyasztók megtévesztésének egy formája”.
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, nem beszélt senkivel az államelnök-választás időpontjának megváltoztatásáról.
Befolyás vásárlása miatt bíróság elé állítja az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Teodosie Petrescu konstancai érseket.
A Nemzeti Liberális Párt továbbra is azt támogatja, hogy a koalíció döntését fenntartva szeptember 15-én legyen az államelnök-választás első, és szeptember 29-én a második fordulója – jelentette ki szerdán Nicolae Ciucă.
Több tonna zöldséget és gyümölcsöt vontak ki a romániai piacról ellenőrzései nyomán az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC), egyebek mellett penészes, poros és rovarokkal fertőzött termékeket is.
szóljon hozzá!