Fotó: Cătălin Cherecheş/Facebook
Cătălin Cherecheş nagybányai polgármester ellenállást tanúsított, amikor a német rendőrök kedden Augsburgban elfogták, ekkor sérült meg az állán – nyilatkozták szerdán rendőrségi források. A szökevény politikus nem tartott magánál túl sok pénzt, amikor rajtaütöttek.
2023. november 29., 13:502023. november 29., 13:50
2023. november 29., 14:052023. november 29., 14:05
Ezek szerint a korrupció miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt politikus nagynénjének a németországi Neu Ulm településen nyilvántartásba vett autójában ült, amikor elfogták. A rendőrök 3265 eurót, mintegy 150 eurónak megfelelő forintot és 320 eurónak megfelelő lejt találtak nála – írta az Agerpres.
A tárcavezető elmondta, nem ismeri a Cherecheș arcán keletkezett sérülések okát, amelyek jól kivehetőek a német rendőrség által a bilincsbe vert nagybányai polgármesterről közzétett fényképfelvételen. Predoiu hozzátette, tudomása szerint Cherecheș akkor sérülhetett meg, amikor az augsburgi rajtaütéskor megpróbálta kivonni magát az igazoltatás alól. A belügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a nagybányai polgármester elfogása a román, a magyar és a német rendőrök érdeme. „Együttműködésük révén sikerült rekonstruálni Cătălin Cherecheş szökésének útvonalát, megtalálni azokat a lakcímeket, ahol menekülése során megállt, és végül megfigyelni azon a németországi településen, ahol meghúzódott” – magyarázta Predoiu.
A Cătălin Cherecheștől lefoglalt pénz és telefon
Fotó: Hotnews.ro
Predoiu arról is beszélt, hogy a hatóságoknak nem voltak információi a nagybányai polgármester szökési szándékairól, de kérdőjeleket ébresztett benne az, hogy a Máramaros megyei rendőrség egyik vezetője „éppen azokban a napokban” vett ki szabadságot. Szerinte a Máramaros megyei rendőrségnek „figyelmesebbnek kellett volna lennie”. Hozzátette, hogy a Cătălin Cherecheş szökésének körülményeit feltáró nyomozás folyamatban van, s ez tisztázza majd a megyei rendőrparancsnokot helyettesítő személy pihenőszabadságának ügyét is. A határrendészet megbízhatóságával kapcsolatban a belügyminiszter kijelentette, hogy a polgármester határátlépésével kapcsolatos mulasztás „elszigetelt eset”, és nem jellemző az egész rendszerre.
A román rendőrség kedd este közölte, hogy a bajor rendőrök elfogták és őrizetbe vették Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert. A tájékoztatás szerint a nemzetközi rendőri együttműködésnek köszönhetően, valamint a román rendőrség és a német, a magyar, az osztrák, illetve az olasz hatóságok közötti adat- és információcsere révén sikerült kézre keríteni a nemzetközi körözés alatt álló politikust.
Nagybánya polgármesterét vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári táblabíróság. A jogerős ítéletet pénteken hirdették ki, de Cherecheş aznap reggel egy rokonának érvényes személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot.
A román rendőrség pontosan tudta, milyen útvonalon haladt Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt öt év börtönre ítélt, de a büntetés elől külföldre szökött polgármestere.
Elfogták és őrizetbe vették kedden a bajor rendőrök Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek Romániában – közölte a román rendőrség.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!