A román külügyminiszter szerint jobban áll az amerikai vízummentesség ügye, mint néhány hónapja, de konkrétumokat nem mondott

vízummenteség

Derűlátó. Oana Țoiu külügyminiszter szerint sínen van a román állampolgárok amerikai vízummentessége

Fotó: Facebook/Oana Țoiu

Románia sokkal jobb helyzetben van az Egyesült Államokba való vízummentes beutazás terén, mint néhány hónapja – jelentette ki Oana Țoiu, külügyminiszter, aki szerint minden szinten dolgoznak azon, hogy Románia bekerüljön a Visa Waiver programba.

Krónika

2025. augusztus 18., 10:312025. augusztus 18., 10:31

„Jelenleg a Visa Waiver program is rendkívül fontos számunkra.

Idézet
Van még néhány híd, amit újra kell építenünk, de azt mondanám, hogy sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint néhány hónapja”

– nyilatkozta a miniszter vasárnap este a TVR Info csatornán a vízummentességről.

korábban írtuk

Lobbiszerződést kötött a román állam egy amerikai céggel, hogy „kibulizza” a vízummentességet a román állampolgárok számára
Lobbiszerződést kötött a román állam egy amerikai céggel, hogy „kibulizza” a vízummentességet a román állampolgárok számára

A román állam a román nagykövetségén keresztül lobbiszerződést kötött az amerikai Global Security and Innovative Strategies LLC (GSIS) céggel, hogy az „kiharcolja” számára az amerikai vízummentességi programhoz (Visa Waiver) való csatlakozást.

Oana Țoiu nem árulta el, hogy mikor szűnhet meg a románok esetében az amerikai vízumkötelezettség, jelezve, hogy akkor szeretné bejelenteni az előrelépést, amikor az már végleges.

„Romániának be kell lépnie a Visa Waiver programba.

Idézet
Közép- és hosszú távon nem elfogadható, hogy egy schengeni ország ne legyen tagja a Visa Waiver programnak, és itt nem csak Románia érdekeiről van szó. A Visa Waiver program a turizmus növekedését is elősegíti, ami az Egyesült Államok érdeke is.

(...) Intézményi szinten jelenleg elsősorban a belügyminisztériumban, a miniszterelnöki hivatalban, a külügyminisztériumban és a nagykövetségen dolgozunk ezen, és természetesen ez a kérdés az elnök napirendjében is nagyon fontos szerepet kap. Az elmúlt években azonban sok optimista nyilatkozat hangzott el a Visa Waiver programmal kapcsolatban” – mondta a külügyminiszter.

korábban írtuk

A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával
A vízummentességről is beszélt a román külügyminiszter amerikai hivatali kollégájával

Oana Țoiu román külügyminiszter telefonos megbeszélést folytatott csütörtök este amerikai hivatali kollégájával, Marco Rubióval.

„Szeretném nyilvánosan bejelenteni az előrelépést, amint az megtörtént. Minden szinten folyik a munka, de ismétlem, hadd jelentsük be az előrelépést, akkor, amikor az befejeződött, mert a tisztségviselőktől Románia már sokszor hallotta a tévében, hogy belépünk a Visa Waiver programba” – figyelmeztetett.

korábban írtuk

Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből
Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből

Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.

Mint ismeretes, 2025. március 25-én az amerikai Belbiztonsági Minisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya határozatlan időre felfüggeszti Románia részvételét a vízummentességi programban,

hogy biztosítsa a program által előírt „szigorú biztonsági követelmények betartását”.

Miközben az információk szerint ennek egyik oka a Romániából érkező illegális bevándorlók nagy száma – dél-romániai romaklánok Mexikón keresztül csempésznek be az országba román állampolgárokat, akiket vagy illegálisan dolgoztatnak, vagy bűncselekmények elkövetésére kényszerítik őket.

korábban írtuk

Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból
Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból

Nem kívánta kommentálni a Krónika kérdésére az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) azt az értesülést, miszerint Romániának a vízummentességi programból való kizárásához hozzájárult a tavalyi elnökválasztás eredményének érvénytelenítése.

Egy kiszivárgott dokumentum szerint a másik ok az, hogy a Trump-kormányzatnak megrendült a bizalma a romániai demokrácia szilárdságában a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítése után.

korábban írtuk

Tényleg hozzájárult a választás érvénytelenítése körüli mizéria Románia kizárásához az amerikai vízummentességi programból
Tényleg hozzájárult a választás érvénytelenítése körüli mizéria Románia kizárásához az amerikai vízummentességi programból

A tavalyi elnökválasztás érvénytelenítéséhez kapcsolódó botrány is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok kizárta Romániát a vízummentességi rendszerből.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben

Több százezren gyűltek össze Izraelben, hogy a gázai háború befejezését és a Hamász által fogva tartott túszok szabadon bocsátását követeljék.

Százezrek követelték a gázai háború befejezését Izraelben
2025. augusztus 18., hétfő

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek el kell fogadnia Oroszország néhány feltételét az ukrajnai háború befejezéséhez – szögezte le Donald Trump amerikai elnök a Zelenszkijjel és az európai vezetők delegációjával folytatandó tárgyalások előestéjén.

Trump: Ukrajna nem kapja vissza a Krímet és nem léphet be a NATO-ba
2025. augusztus 17., vasárnap

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében

Továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő azt követően, hogy részt vett az Ukrajnát támogató Tettrekészek Koalíciójának vasárnapi online tanácskozásán.

Nicuşor Dan: továbbra is nyomást kell gyakorolnunk Oroszországra Ukrajna ügyében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen

Alekszandar Vucsics szerb elnök kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.

Kemény fellépést ígér a szerb elnök az erőszakos kormányellenes tüntetők ellen
2025. augusztus 17., vasárnap

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin

Az amerikai elnök és orosz kollégája pénteki alaszkai találkozójukon „szilárd biztonsági garanciákról” állapodtak megUkrajna számára – jelentette be vasárnap Steve Witkoff.

Witkoff: szilárd biztonsági garanciákról állapodott meg Ukrajna számára Trump és Putyin
2025. augusztus 17., vasárnap

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba

Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain.

Európai kísérettel utazik Zelenszkij Washingtonba
2025. augusztus 17., vasárnap

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek

Három ember meghalt, további nyolcan pedig megsebesültek, amikor több fegyveres tüzet nyitott egy brooklyni étteremben vasárnap hajnalban, zárás körül – közölte a New York Postra hivatkozva a Híradó.hu.

Lövöldözés egy amerikai étteremben: három ember meghalt, többen megsebesültek
2025. augusztus 17., vasárnap

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül

Az izraeli hadsereg sátrakat és egyéb felszereléseket biztosít a gázai lakosoknak, akik a harcok sújtotta területeken élnek, mielőtt az enklávé déli részébe költöztetik őket – jelentette be szombaton Aviháj Adraí katonai szóvivő.&a

Az izraeli hadsereg a gázai palesztinok áttelepítésére készül
2025. augusztus 17., vasárnap

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja

Donald Trump amerikai elnök közölte az európai vezetőkkel, hogy jövő péntekre szeretne megszervezni egy háromoldalú csúcstalálkozót saját maga, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Trump péntekig összehozná a háromoldalú csúcstalálkozót, Putyin az egész Donbaszt akarja
2025. augusztus 16., szombat

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat

Dél-Szudán és Izrael olyan megállapodásról tárgyal, amelynek célja a háború sújtotta Gázai övezetből származó palesztinok áttelepítése az afrikai országba, ahol súlyos zavargások vannak a polgárháború miatt.

Afrikába telepítheti Izrael a gázai palesztinokat