Lasconi: az USR szeretne kormányra kerülni, de a többi párt nem akarja

Lasconi

Ki kit nem akar? Elena Lasconi szerint nem az USR felelőssége, ha nem kerül kormányra

Fotó: Videófelvétel

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szeretne kormányra kerülni, de rájött, hogy a többi Európa-barát párt nem akarja a kormányban látni – állítja Elena Lasconi, a párt elnöke.

Krónika

2024. december 19., 09:012024. december 19., 09:01

„Természetesen szeretnénk bekerülni a kormányba, hogy kivegyük a részünket a kormányzásból ebben Románia számára nehéz pillanatban, mert tudjuk, hogy nagyon jó, nagyon ügyes kollégáink vannak, de nem akarnak minket, és ezt a tárgyalások kezdete óta észrevettük” – mondta Elena Lasconi szerda este a B1 TV-ben.

Elmondta, hogy

minden alkalommal, amikor a tárgyalásokra ment, azt tapasztalta, hogy az USR-t nem akarják a kormányban, a másik három párt „felsorakozott” vele szemben, és a tárgyalásokon „elfelejtenek az emberekről beszélni”.

korábban írtuk

Elena Lasconi nyolc feltételhez kötötte az USR kormányra lépését
Elena Lasconi nyolc feltételhez kötötte az USR kormányra lépését

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi Victoria-palotában tartott keddi koalíciós egyeztetéseken nyolc feltételhez kötötte pártja kormányra lépését.

Lasconi hangsúlyozta, hogy az USR által a Szociáldemokrata Pártnak (PSD), a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) és az RMDSZ-nek javasolt nyolc pont nem „ultimátum”.

Lasconi szerint „a jövő évi költségvetés borzalmas”, amit azzal próbált alátámasztani, hogy az elmúlt években „hamis, azaz hazug költségvetéseket terjesztettek elő”.

„Nagyon rossz, ami történni fog, mert nincs pénzünk, és szörnyű kiadáscsökkentéseket kell végrehajtani, a tárgyalások során azt éreztem, hogy az elnökválasztásig nem fognak megtörténni a szükséges, fontos intézkedések” – tette hozzá Lasconi.

Mint arról beszámoltunk, az USR szerdán csupán rövid ideig vett részt a kormányalakítási tárgyalásokon: ismertette a többi párttal nyolcpontos ultimátumát, amelyet a kormányra lépés feltételéül szabott, majd vezetői kurtán-furcsán távoztak a találkozótó.

Az USR legfontosabb feltételének a jövő évi költségvetési törvény parlamenti elfogadását nevezte, hétfői határidővel.

korábban írtuk

Folytatódnak a koalíciós tárgyalások, eldőlhet, kormánytag lesz-e az USR
Folytatódnak a koalíciós tárgyalások, eldőlhet, kormánytag lesz-e az USR

Szerdán délutánra újabb egyeztetésre hívták a leendő kormánykoalícióban részt venni szándékozó pártokat, és ezúttal a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is kapott meghívót – derült ki délben.

Emlékeztetett arra, hogy a büdzsé tervezetét a törvény szerint legkésőbb október 15-ig be kellett volna nyújtania a parlamentnek.

„A költségvetés jelenlegi állapotáról és a 2025-ös finanszírozási szükségletekről szóló tájékoztatót azonnal nyilvánosságra kell hozni, mert a kormány gyakorlatilag titkosította ezt a dokumentumot. Nem akarják megmondani, mi az igazság” – jelentette ki Lasconi.

Az USR kormányra lépésének további feltételei:

  • az AEP elnökének leváltása és egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítása, amelynek célja kideríteni, hogy mi akadályozta meg a választások a „külföldi befolyásolásának” megelőzését;
  • a titkosszolgálatok vezetőinek azonnali leváltása;
  • munkacsoport alakítása olyan új nemzetbiztonsági törvények kidolgozására, amelyek lehetővé teszik a hírszerzési intézmények „hatékony és valós” polgári ellenőrzését;
  • az alkotmánybíróság reformja és politikamentesítése;
  • egy sürgősségi kormányrendelet azonnali elfogadása a jövő évi adóügyi intézkedésekről;
  • a koalícióra készülő pártok követeljék Klaus Iohannis lemondását mandátumának törvényes lejártakor, majd az új összetételű szenátus házelnöke vegye át ügyvivőként az államfő helyét az elnökválasztás megszervezéséig;
  • legkésőbb az elnökválasztás első fordulójával azonos időben tartsanak népszavazást a Büntetőügyesek nélküli közélet nevű kezdeményezésről.

A három párt és a kisebbségek frakciójának álláspontja szerint az az elváráslista, amit a keddi tárgyalások elején az USR a koalíció elé terjesztett,

voltaképp csak ürügy számukra ahhoz, hogy elhatárolódjanak a közös kormányzás tervétől, és ne vállaljanak felelősséget „az ország számára nehéz pillanatban”.

Az Európa-barát koalíció ennek ellenére alaposan tanulmányozni fogja az USR feltételeit – olvasható a közleményben, amely szerint a PSD, a PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója számára egy erős parlamenti támogatottságú, stabil kormány megalakítása és az elnökválasztás menetrendjének mielőbbi meghatározása jelent prioritást.

A közös közleményben a koalíciót alkotó pártok vezetői ismételten megerősítették, hogy szándékukban áll egy olyan közös elnökjelöltet indítani, akit konszenzussal választanak ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. december 18., szerda

Iohannis: sem a CSAT, sem a titkosszolgálatok nem kémkedhetnek az ország politikusai után

Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy sem a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT), sem a titkosszolgálatok nem kémkedhetnek egy elnökjelölt után; ha így tennének, az visszatérést jelentene az egykori Securitate módszereihez.

Iohannis: sem a CSAT, sem a titkosszolgálatok nem kémkedhetnek az ország politikusai után
2024. december 18., szerda

Emberölés miatt jogerősen börtönre ítélték a Hivatásos Labdarúgó Liga elnökének fiát

Nyolc év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte szerdán a bukaresti ítélőtábla Mario Iorgulescut gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve alkohol és kábítószer hatása alatt történő járművezetés bűncselekménye miatt.

Emberölés miatt jogerősen börtönre ítélték a Hivatásos Labdarúgó Liga elnökének fiát
2024. december 18., szerda

Elena Lasconi nyolc feltételhez kötötte az USR kormányra lépését

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi Victoria-palotában tartott keddi koalíciós egyeztetéseken nyolc feltételhez kötötte pártja kormányra lépését.

Elena Lasconi nyolc feltételhez kötötte az USR kormányra lépését
2024. december 18., szerda

Iohannis mandátumának meghosszabbításáról beszélt és sürgette az elnökválasztást

Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy az elnöki mandátumának meghosszabbítása alkotmányossági és jogi szempontból egyértelmű.

Iohannis mandátumának meghosszabbításáról beszélt és sürgette az elnökválasztást
2024. december 18., szerda

Ciolacu szerint az általa vezetett kormány elvégezte a rábízott feladatot

A kormány tevékenységét értékelte ki szerdán a Victoria-palotában Marcel Ciolacu. A miniszterelnök szerint az általa vezetett kormánynak nem volt könnyű dolga, de soha nem tért el eredeti céljaitól és elvégezte a rábízott feladatot.

Ciolacu szerint az általa vezetett kormány elvégezte a rábízott feladatot
2024. december 18., szerda

Kelemen Hunor: legkésőbb április első hetében meg kell szervezni az elnökválasztást

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint az elnökválasztást jövő márciusban, de legkésőbb április első hetében meg kell szervezni; Romániának még húsvét előtt új megválasztott elnöke kell hogy legyen.

Kelemen Hunor: legkésőbb április első hetében meg kell szervezni az elnökválasztást
2024. december 18., szerda

Messze még a szilveszter, de már 37 tonna pirotechnikai eszközt foglalt le a rendőrség

A rendőrök szeptember 30. és december 12. között több mint 37 tonna, összesen 2 426 656 lej értékű pirotechnikai terméket foglaltak le egy országos akció keretében.

Messze még a szilveszter, de már 37 tonna pirotechnikai eszközt foglalt le a rendőrség
2024. december 18., szerda

Ciolacu: Románia a jó együttélés és az identitáshoz való jog biztosításának modellje

Románia a jó együttélés és az identitáshoz való jog biztosításának modellje – állapította meg Marcel Ciolacu kormányfő a romániai kisebbségek napjának alkalmából közzétett szerdai üzenetében.

Ciolacu: Románia a jó együttélés és az identitáshoz való jog biztosításának modellje
2024. december 18., szerda

„Ki veszi át valójában az E.ON-t? Orbán vagy Putyin?” – méltatlankodik az AUR politikusa

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) első alelnöke, Marius Lulea szerint a jelenlegi kormányzat az országot „apokalipszisbe” taszítja.

„Ki veszi át valójában az E.ON-t? Orbán vagy Putyin?” – méltatlankodik az AUR politikusa
2024. december 18., szerda

Nicușor Dan: a választási eredmény érvénytelenítése az állami intézmények csődje

Mielőtt új időpontot tűznének ki az államfői tisztség betöltését célzó választásra, a hatóságoknak be kell bizonyítaniuk, hogy a választási folyamat érvénytelenítése helyes volt – jelentette ki Nicușor Dan bukaresti főpolgármester.

Nicușor Dan: a választási eredmény érvénytelenítése az állami intézmények csődje