Fotó: Pixabay
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) javasolni fogja, hogy töröljék a nyilvántartásból azt a mintegy száz „inaktív” pártot, amelyek nem vettek részt legalább két egymást követő választáson az elmúlt választási években.
2021. október 14., 20:162021. október 14., 20:16
Az Expert Forum által szervezett csütörtöki vitán Constantin-Florin Mituleţu-Buică AEP-elnök rámutatott a pártalapítás könnyített eljárásának – miszerint a pártalapításhoz mindössze három, választójoggal rendelkező román állampolgár aláírása szükséges – 2015-ös bevezetése óta számos új alakulat jött létre,
„Ez azt jelenti, hogy az elmúlt választási években nem vettek részt két egymást követő választáson, és nem nyújtottak be semmiféle jelentést sem az AEP-hez, sem az adóhatósághoz” – magyarázta, hozzátéve, javasolni fogják, hogy ezeket az alakulatokat töröljék a nyilvántartásból.
Mituleţu-Buică szerint a szóban forgó pártok nem is válaszolnak az AEP megkeresésére, az elmúlt három évben több ízben is kérték tőlük a jelentéseket, de nem kaptak semmiféle visszajelzést – írja az Agerpres.
Septimiu Pârvu választási szakértő elmondta, az Expert Forum vizsgálata szerint mindössze 28-30 párt teszi közzé rendszeresen támogatóinak listáját, illetve tesz eleget a törvény által előírt egyéb kötelezettségeknek. A szakember ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy csökkentik a politikai pártok költségvetési támogatását, szerinte semmi nem indokolja, hogy választási évben összesen mintegy 50 millió eurós támogatásban részesüljenek.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!