Képünk illusztráció
A január 5-i indítása óta eltelt első két hétben több mint 9200 hívást regisztráltak a gyermekek bántalmazásának, kizsákmányolásának és elhanyagolásának bejelentésére szolgáló egységes 119-es telefonszámon – közölte kedden Mădălina Turza, a miniszterelnöki kancellária államtanácsosa.
2022. január 25., 11:352022. január 25., 11:35
Tájékoztatása szerint az összesen 9265 hívás közül 6196-nak a kezdeményezője csak azt akarta ellenőrizni, hogy működik-e a segélyvonal.
A hívások nyomán a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok mobil egységei 81 esetben tartottak sürgős helyszíni vizsgálatokat családoknál. Összesen 1706 esetet tanácsadással, az illetékes szakszolgálathoz irányítással, közvetítéssel, illetve sürgős beavatkozással oldottak meg.
Az egységes 119-es telefonszámon főként fizikai, pszichikai és szexuális bántalmazással, elhanyagolással, bullyinggel és kéregetésre való kényszerítéssel kapcsolatos eseteket jeleztek a diszpécserszolgálathoz forduló gyerekek és felnőttek. Többen gyermekjogra vonatkozó információkról érdeklődtek.
Az egységes 119-es telefonszám kiszolgálására a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok állandó ügyfélszolgálati irodát működtetnek. A terepen vizsgálódó mobil egységekben pszichológusok, szociális munkások vesznek részt, a hívásokat rögzítik, és lehetséges a hívó fél azonosítása és helymeghatározása is – írja az Agerpres.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.
Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.
Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&
Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
szóljon hozzá!