Kövesi-ügy: tanúként hallgatja meg az ügyészség Victor Ponta volt miniszterelnököt

Victor Ponta semmilyen információval nem tudott szolgálni a beidézésével kapcsolatban

Victor Ponta semmilyen információval nem tudott szolgálni a beidézésével kapcsolatban

Jelentkezett a legfőbb ügyészségkeretében működő, az igazságszolgáltatásban dolgozók törvénytelen tetteit kivizsgáló speciális osztályon Victor Ponta. A volt miniszterelnököt tanúként hallgatják ki abban az ügyben, amelyben Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják egy Sebastian Ghiţă volt képviselő által tavaly decemberben benyújtott feljelentés alapján.

Hírösszefoglaló

2019. február 15., 11:382019. február 15., 11:38

2019. február 16., 20:572019. február 16., 20:57

„Szerencsére tanúként idéztek be! Amikor utoljára találkoztunk, mankókkal jártam és vádlott voltam. Most saját lábamon jövök és tanúként. Hogy mit fognak kérdezni és mit fogok válaszolni? Nem tudom, mert azt se tudom, miért hívtak be. Tegnap kaptam meg az idézést. Most is csak azt tudom mondani, amit mindig, éspedig, hogy igazat mondok. Ügyész vagyok, a törvény embere, pontosan tudom, hogy ha egy bíró vagy egy ügyész előtt kell válaszolnod, akkor az igazat kell mondanod. Soha senkiért nem fogok hazudni” – idézi a legfőbb ügyészséghez érkező Ponta nyilatkozatát az Agerpres.

A volt kormányfő ugyanakkor kijelentette,

nincsenek információi arról, hogy Kövesi megjelenik-e a pénteki kihallgatáson.

„Nem tudom. Önök még mindig azt feltételezik, hogy olyan a viszonyunk, hogy megkérdezném? Nem telefonálunk egymásnak” – felelte újságírói kérdésre válaszolva a volt kormányfő.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) volt vezetőjét,

Laura Codruţa Kövesit hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják egy Sebastian Ghiţă volt képviselő által tavaly decemberben benyújtott feljelentés alapján.

 

korábban írtuk

Hatalmas port kavart Bukarestben a Laura Kövesi ellen beindult ügyészségi nyomozás
Hatalmas port kavart Bukarestben a Laura Kövesi ellen beindult ügyészségi nyomozás

Alaposan felkavarta a belpolitikai életet a bejelentés, miszerint gyanúsítottként idézték be a bírák és ügyészek törvénytelenségeinek kivizsgálására létrehozott ügyészségi főosztályra Laura Codruţa Kövesit, a DNA volt főügyészét.

Sebastian Ghiţă ellen több korrupciós ügyben emeltek vádat, ezért megszökött az országból, jelenleg Szerbiában tartózkodik.

Ghiţă vádja alapján Kövesi kétszázezer eurót kért tőle azért cserébe, hogy repülőgéppel az országba hozzák Nicolae Popát, a FNI volt igazgatóját, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

2018 decemberében a román rendőrség közölte, hogy 234.000 lejt fizetett ki egy légitársaságnak azért, hogy Indonéziából Romániába szállítsák a volt FNI-igazgatót.

Szerdán Kövesi kijelentette, hogy ártatlan, és nem mond le az európai főügyészi tisztség megpályázásáról.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak
2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban