Fotó: Beliczay László
A kormány „egyik kellemes meglepetése” volt Florin Cîțu, és az RMDSZ már márciusban megszavazta volna miniszterelnöki kinevezését, ha nem lépett volna vissza – nyilatkozta szerda este Kelemen Hunor.
2020. december 10., 08:382020. december 10., 08:38
Az RMDSZ elnöke azt követően nyilatkozott a România Tv-nek, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) bejelentette, Florin Cîțut jelöli a kormányfői tisztségre.
Florin Cîțu pénzügyminiszter számára kér kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis államfőtől – döntötte el szerdán a vasárnapi parlamenti választások nyomán körvonalazódó koalíció legnagyobb pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
– mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke ezúttal is visszautalt Klaus Iohannis államfő korábbi kijelentéseire.
– idézi Kelemen Hunor szavait a hírtelevízió honlapja.
Öt politikai alakulat jutott be a parlamentbe a Központi Választási Iroda (BEC) által szerda este közölt, óvások előtti végeredmények szerint.
Beszélt továbbá arra is, hogy megfelelőbbnek tart egy politikus miniszterelnököt, Nicolae Ciucă egy kiváló katona, de nem feltétlenül kellene a kormány élén állnia.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját jogerősen letöltendő börtönre ítélték korábban Romániában, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.
2 hozzászólás