Kanálfertőtlenítést hirdetett az ortodox egyház

Kanálfertőtlenítést hirdetett az ortodox egyház

Fotó: Rostás Szabolcs

Minden használat után fertőtleníteni fogják a mise alkalmával használt kultikus tárgyakat (ikonokat, keresztet, Bibliát), az áldoztató kanalat és a kelyhet pedig minden egyes használat előtt és után is meg fogják tisztítani – közölte a Román Ortodox Egyház (BOR).

Hírösszefoglaló

2020. május 23., 18:092020. május 23., 18:09

2020. május 23., 18:112020. május 23., 18:11

Az egyház közleménye szerint azok az iránymutatások, amelyeket közzétett hívei számára a járvány idejére, tökéletes összhangban állnak a május 14-én bevezetett veszélyhelyzet idején érvényes egészségügyi intézkedésekkel.

Idézet
Emlékeztetni szeretnénk, hogy az egyetemes ortodox egyház gyakorlatában az eucharisztikus áldozás során közösen használt kanál sem a múltban, sem a pandémia utóbbi két hónapja során nem jelentett fertőzésforrást egyetlen ortodox hívő számára sem.

A közelmúltban két bíróság is - egy konstancai és egy kolozsvári - igazolta, hogy nem azonosítottak egyetlen koronavírussal való fertőződést sem, amely kapcsolatba hozható a vallási szertartások megtartásával, és az ugyanazzal a kanállal történt áldoztatás nem vezetett egyetlen ember koronavírussal való megfertőződéséhez sem, mint ahogy a két vizsgált érsekség papjai körében sem merült fel a fertőzés gyanúja” – szögezi le az Agerpres szerint a Román Ortodox Egyház.

Ugyanakkor hozzáteszi: megérti a hatóságok aggodalmát, amelyek számára „elkerülhetetlen, hogy világiasan, és ne vallási fogalmakban gondolkodjanak” a lakosság védelméről, ezért a Román Patriarkátus zsinata úgy döntött, hogy „nagyon rövid időre” elhalasztja a közös áldoztatást, és a világjárvány idején történő áldoztatás kérdését megvitatja a többi ortodox egyházzal. Az áldoztatásnak mindig egyetlen kenyérből és egyetlen pohárból kell történnie – érvel az egyház.

Idézet
Kizárólag az egyház fogja eldönteni az áldoztatás módját, minden velejárójával együtt”

– szögezi le a BOR, megjegyezve, hogy mindig lehetőség van az egyéni áldoztatásra is, mise után, vagy bármely más napon.

Közleménye szerint az ortodox egyház betartja a következő járványügyi óvintézkedéseket: elkerülik a templomajtó kilincsének megérintését, és ahol lehetséges, más ajtót használnak a templomba belépő, illetve az onnan távozó hívek; négyóránként alaposan kiszellőztetik a templomot; a bejáratnál kézfertőtlenítőt helyeznek el; járvány ideje alatt azt javasolják a híveknek, hogy ne érintsék ajkukkal az ikonokat és ereklyéket, sem pedig a papok kezét. Az ikonok és ereklyék iránti kegyeletet térdhajlítással és keresztvetéssel, a papok iránti tiszteletet pedig főhajtással lehet kifejezni – tájékoztatja híveit a Román Ortodox Egyház.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Jelentősen csökkent egy év alatt azon romániai gyereknek száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik

Múlt év decemberének végén 9758 olyan gyermeket tartottak nyilván Romániában, akinek mindkét szülője külföldön dolgozott. Számuk 2211-gyel csökkent 2022 végéhez képest.

Jelentősen csökkent egy év alatt azon romániai gyereknek száma, akiknek mindkét szülője külföldön dolgozik
2024. április 14., vasárnap

Hétfőn kezdik az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás utalását a szociális kártyákra

Az európai beruházásokért és projektekért felelős minisztérium hétfőn elkezdi az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető újabb 250 lejes támogatás utalását a szociális kártyákra, az összegből mintegy 2,6 millió személy részesül.

Hétfőn kezdik az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás utalását a szociális kártyákra
2024. április 14., vasárnap

Egész héten gyorshajtókra vadásznak a rendőrök

A gyorshajtók jövő héten sehol nincsenek biztonságban Európában, így Romániában sem. Európa-szerte április 15–22. között közös akció keretében végez ellenőrzést a rendőrség, elsősorban a gyorshajtókat szűrik ki.

Egész héten gyorshajtókra vadásznak a rendőrök
2024. április 14., vasárnap

A 10 milliárd lejt is meghaladta a nyugdíjkiadások teljes összege márciusban

Idén március végén 4 752 548 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 3890-nel kevesebbet, mint egy hónappal korábban; az átlagnyugdíj 2247 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közzétett adataiból.

A 10 milliárd lejt is meghaladta a nyugdíjkiadások teljes összege márciusban
2024. április 14., vasárnap

Közel hetvenszer hívták ki egy héten belül a rendőröket iskolákhoz

Az április 5-11. közötti héten több mint 9100 rendőr teljesített járőrszolgálatot az iskolák környékén, különösen a diákok érkezése és távozása körüli időpontokban a tanulók és a tanárok biztonságának növelése érdekében.

Közel hetvenszer hívták ki egy héten belül a rendőröket iskolákhoz
2024. április 13., szombat

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke szombaton közölte, hogy jövő héten intézkedni fog az intézménynél csütörtök reggel történt kiberbiztonsági incidens felelőseivel szemben.

Egy alkalmazott hanyagsága miatt kiberbiztonsági incidens történt az Állandó Választási Hatóságnál
2024. április 13., szombat

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke

A Bukaresti Orvosi Kamara elnöke, Cătălina Poiană szombaton a Facebook-oldalán közölte: reméli, hogy a Sfântul Pantelimon Kórházban történt halálesetek kivizsgálása minél hamarabb lezárul, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.

A fővárosi kórházban történt halálesetek kivizsgálását sürgeti a Bukaresti Orvosi Kamara elnöke
2024. április 13., szombat

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét

A román és az ukrán nép közötti szilárd kapcsolatok újbóli megerősítésének nevezte pénteken Luminița Odobescu külügyminiszter, hogy Bukarestben tartják értekezletüket az Ukránok Világkongresszusának vezetői.

Luminița Odobescu külügyminiszter szerint Ukrajna akarja leginkább a békét
2024. április 12., péntek

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár

Őrizetbe vettek 24 órára egy 62 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonya volt egy kiskorú diáklánnyal.

Kiskorú diákjával létesített intim viszonyt egy idős bukaresti tanár
2024. április 12., péntek

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?

A bukaresti Sfântul Pantelimon kórháznál elrendelt vizsgálat az első eredmények szerint nem tárt fel olyan adatokat, amelyek az intenzív osztályon elhunyt betegek félrekezelésére utalnának – nyilatkozta Bogdan Socea, az egészségügyi intézmény menedzsere.

Mégsem a gyógyszer helytelen adagolása miatt haltak meg a bukaresti kórház páciensei?