Képünk illusztráció
Fotó: Wikipédia
Romániai fejlesztésű drónok gyártásáról fogadott el memorandumot csütörtöki ülésén a kormány – számolt be Radu Oprea gazdasági miniszter.
2024. november 21., 19:292024. november 21., 19:29
A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta, hogy
„Keményen dolgozunk azon, hogy nagyon rövid időn belül elkezdődjék ezeknek a drónoknak a tömeggyártása. Jövőre valószínűleg már felrepülnek az első romániai drónok” – jelentette ki.
A francia cég a tanfolyamokon használt szoftvereket és szimulátorokat biztosítja.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság képviselői pénteken aláírták Chișinăuban a Prut folyó felett átívelő négy új híd tervezésére vonatkozó, összesen 4,4 millió lej értékű szerződéseket – jelentette be Cristian Pistol, CNAIR vezérigazgatója.
Február 10–17. között az időjárás hidegebb lesz a szokásosnál, de ezt követően három hétig a szokásosnál melegebb időjárás következik – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által pénteken közzétett előrejelzésből.
Elena Lasconi, a Mentsétek meg Románia Szövetség (USR) elnöke csütörtök este megerősítette, hogy indulni készül a májusi elnökválasztáson, és cáfolta azokat a sajtóinformációkat, miszerint pártja egy része kihátrált mögüle.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) vagy a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetői posztjára pályázik Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, korábbi miniszterelnök.
„Jogalkotási hiányosságok” vannak a kulturális örökség védelmét illetően, és nem tartották be a kulturális javaknak az ideiglenes kivitelére vonatkozó előírásokat – erre a következtetésre jutott a miniszterelnöki ellenőrző testület a dák kincsek ügyében.
Tánczos Barna pénzügyminiszter bejelentette, hogy kiküldi a tárca ellenőrző testületét az adóhatósághoz (ANAF), miután négy ANAF-alkalmazottat azzal gyanúsítottak meg, hogy eltitkolták a Nordisnál talált szabálytalanságokat.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a légúti fertőzéses esetek jelentős növekedése ellenére sem támogatja az iskolák bezárását, de hangsúlyozta, hogy a betegség tüneteit mutató gyerekeket nem szabad közösségbe engedni.
Bíróság elé állítanak két asszisztensnőt a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán 2020 novemberében történt, kilenc halálos áldozattal járó tűzeset ügyében.
Ingyenessé válik Romániában a telekkönyvi kivonatok kikérése az ingatlantulajdonosok számára – jelentette be Cseke Attila fejlesztési miniszter csütörtöki bukaresti sajtótájékoztatóján.
Keményen nekiment az elnökválasztás érvénytelenített első fordulóját megnyerő szélsőjobboldali, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescunak Alexandru Chipciu, a Kolozsvári U labdarúgócsapatának játékosa.
szóljon hozzá!