Fotó: Cdep.ro
Döntéshozó kamaraként elfogadta kedden a bukaresti képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint a tanügyi alkalmazottak is részesülnek a koronavírus-járvány miatt megítélt kockázati pótlékból.
2020. október 13., 19:212020. október 13., 19:21
2020. október 13., 19:342020. október 13., 19:34
A törvényjavaslatot 158 támogató, egy ellenszavazattal, 77 tartózkodás mellett fogadta el az alsóház. A törvénytervezet értelmében a 2020-2021-es tenév elejétől, szükségállapot és veszélyhelyzet ideje alatt a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban dolgozó tanszemélyzet havi 2000 lejes bérkiegészítésben részesül.
A tervezetet szeptember 21-én jóváhagyta a szenátus, a képviselőház döntéshozó kamaraként szavazott a tervezetről. Ahhoz, hogy a törvény hatályba lépjen, Klaus Iohannis államfőnek ki kell hirdetnie, és közzé kell tenni a Hivatalos Közlönyben.
Az előterjesztéssel az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) rukkolt elő szeptember elején, a javaslat alapján a juttatásból az iskolában tanító és az online órákat tartó pedagógusok egyaránt részesülnek. Az intézkedés 500 millió lejjel terhelné meg a költségvetést az év végéig hátralevő hónapokban.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!