Fotó: Presidency.ro
Az Európai Unió és az Egyesült Államok partnerségének, illetve a NATO és az EU együttműködésének stratégiai jelentőségéről beszélt az Európai Tanács pénteki ülésén Klaus Iohannis – számolt be az elnöki hivatal.
2022. március 26., 11:202022. március 26., 11:20
A közlemény szerint az államfő beszédében hangsúlyozta: szükségesnek látja az Európai Unió keleti szomszédságában jelentkező kihívások kiemelt kezelését, és amellett érvelt, hogy az európai eszközökben rejlő lehetőségeket teljes mértékben ki kell aknázni Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Grúzia ellenálló képességének megerősítése érdekében, mivel
Az elnöki hivatal szerint az uniós állam- és kormányfők egyetértettek abban, hogy javítani kell az EU válságkezelési képességét, hangsúlyozva, hogy ennek érdekében ösztönözni kell a beruházásokat és az innovációt. Az Európai Tanács felkérte az Európai Bizottságot, hogy május közepéig vizsgálja meg, milyen védelmi beruházásokra van szükség, és elemezze az európai védelmi ipari megerősítéséhez szükséges további kezdeményezéseket.
Az EU döntéshozói áttekintették Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziójának fejleményeit, az ukrajnai humanitárius helyzetet, az Ukrajnából és a szomszédos országokból érkező menekültek támogatásának módozatait, valamint az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szembeni szankciókat. Felhívták a figyelmet arra, hogy Oroszország súlyosan megsérti a nemzetközi jogot, kitértek az ukrán polgári lakosság ellen elkövetett háborús bűnökre, illetve a katonai agresszió azonnali beszüntetésére, Ukrajna területi integritásának, szuverenitásának és függetlenségének teljes tiszteletben tartására szólították fel Oroszországot.
Hangsúlyozta, hogy Chişinăunak humanitárius, anyagi és energetikai támogatásból álló, átfogó segélycsomagra van szüksége az ukrajnai menekülthullám kezeléséhez – közölte az elnöki hivatal.
Az államfő elmondta, hogy Románia támogatja további szankciók bevezetését Oroszország és Fehéroroszország ellen, és rámutatott arra, hogy hatékony módszerekre van szükség a háborús propaganda és a félretájékoztatás ellensúlyozásához. Beszélt arról is, hogy az EU-nak csökkentenie kell az orosz energiafüggőségét, többek között a saját gáztartalékai kiaknázásával és cseppfolyós földgáz behozatalával.
Klaus Iohannis csütörtökön és pénteken az Európai Tanács ülésén vett részt.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Az Orbán-kormány „őszödi beszédeként” harangozott be a napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke egy hangfelvételt, amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Facebook-oldalán.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartott szavazásán támogatta az élőhelyvédelmi irányelv módosítását célzó európai bizottsági javaslatot annak érdekében, hogy az uniós farkasvédelmi státuszt összhangba hozza a vonatkozó Berni Egyezménnyel.
Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, frakcióvezetője lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul – jelentette be csütörtökön Dobrev Klára.
Az Egyesült Államok és Európa ugyanazon „civilizációs csapat” tagja, kultúrájuk szorosan összefonódik, de ez nem jelenti azt, hogy nem bírálhatják egymást – jelentette ki J. D. Vance amerikai alelnök szerdán Washingtonban.
A csütörtöki első két szavazáson sem sikerült pápát választaniuk a konklávéra összegyűlt bíborosoknak: a pápaválasztó gyűlésnek otthont adó vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből fekete füst szállt fel kelet-európai idő szerint nem sokkal egy óra előtt.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje megválasztása esetén népszavazást írna ki arról, hogy megtartsák-e a tavalyi elnökválasztás alkotmánybíróság által eltörölt második fordulóját.
Európának közösen kell megoldania a migráció ügyét, és jobb európai szabályozásra kell törekedni – jelentette ki Friedrich Merz új német kancellár szerdán Varsóban a Donald Tusk lengyel kormányfővel tartott közös sajtókonferencián.
Az Egyesült Államok és Izrael megvitatta annak lehetőségét, hogy Washington irányítsa a Gázai övezet háború utáni ideiglenes közigazgatását – közölte öt, az ügyet jól ismerő személy a Reut
India és Pakisztán szerda este tüzérségi párbajt vívott a vitatott kasmíri térségben lévő de facto határon keresztül – közölte az indiai védelmi szóvivő az indiai igazgatású Kasmírban.
szóljon hozzá!