Az államfő hangsúlyozta a félretájékoztatás elleni fellépés fontosságát is
Fotó: Presidency.ro
Romániának fel kell készülnie a koronavírus-járvány negyedik hullámára, amely lelassításának legbiztosabb módja az oltás – jelentette ki Klaus Iohannis.
2021. július 29., 08:432021. július 29., 08:43
Az államfő a román mentőszolgálat napján 45 orvost és egészségügyi asszisztenst tüntetett ki szerda este. Az eseményen mondott beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az alacsony napi fertőzésszámok ellenére a pandémia még nem ért véget. Emlékeztetett, hogy több országba elérkezett már a járvány negyedik hulláma, amelyre Romániának is fel kell készülnie.
– idézte Iohannist az Agerpres hírügynökség.
Újfent a koronavírus elleni oltás beadatásának szükségessége mellett szállt síkra Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter. Mint hangsúlyozta, a negyedik hullám az oltatlanoké lesz, és a valószínű, hogy a várható korlátozások is őket fogják sújtani.
Az államfő hangsúlyozta a félretájékoztatás elleni fellépés fontosságát is.
– fogalmazott az elnök, majd elismerően szól a mentőszolgálatokban dolgozók munkájáról.
Az államfő szerint a mentősök nap mint nap áldozatokat hoznak azért, hogy hivatásuknak eleget tegyenek. „A nehéz időszakok után sokszor fáradtan, a jelenlétüket hiányoló családjukat otthon hagyva, önök mindig készek arra, hogy emberéleteket mentsenek.
Ezek a kitüntetések a román állam elismerését jelentik az önök áldozatai iránt” – fogalmazott Klaus Iohannis.
Elfogadta szerdán a bukaresti kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások augusztus elsejétől érvényes enyhítéseit.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
szóljon hozzá!