Iohannis közvetve az RMDSZ-t is megvádolta az egészségügyi válság kiprovokálásával

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Klaus Iohannis román államfő szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja – köztük az RMDSZ – szándékosan idézett elő egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségi kormányát.

Krónika

2020. július 30., 16:242020. július 30., 16:24

2020. július 30., 17:132020. július 30., 17:13

A PNL éléről államfővé választott Iohannis csütörtöki sajtónyilatkozatában azzal vádolta a PSD körüli kialakult parlamenti többséget, hogy három hétig eszköztelenül hagyta a kormányt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, amikor „időhúzással” hátráltatta a karanténtörvény elfogadását.

Iohannis a PSD szemére vetette, hogy „lepaktált” az RMDSZ-szel,

ismét azzal vádolva a szociáldemokratákat, hogy „suttyomban” meg akarták szavazni az „úgynevezett székelység” autonómiáját.

MInt ismeretes, a Székelyföld autonómiastatútumának szenátusi hallgatólagos elfogadását kifogásoló Klaus Iohannis április 29-én magyar nyelvű „Jó napot kívánok, PSD!”, illetve „Jó napot, Ciolacu!” köszöntésekkel gúnyolódva már korábban is azzal vádolta a PSD-t, hogy odaadná Erdélyt a magyaroknak, a PSD-elnöknek pedig feltette a szónoki kérdést: vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért? Akkori vádaskodását a magyarok elleni gyűlöletbeszédnek minősítette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), az testület által kiszabott 5000 lejes bírságot azonban Iohannis nem fizette ki, hanem óvást emelt ellene a közigazgatási bíróságon.

Klaus Iohannis államfő csütörtökön Marcel Vela belügyminiszterrel és Raed Arafat államtitkárral egyeztetett a teendőkről. A megbeszélést követően ismét kiállt a nyilvánosság elé, hogy kirohanást intézzen az ellenzéki Szociáldemokrata Párt  ellen, amely szerinte a legfőbb felelős a járvány terjedésért.

Iohannis szerint a kormány jól kezelte a járványhelyzetet, ez azonban nem felelt meg a PSD-nek, és mivel – többek között az RMDSZ támogatásával – még mindig többséggel rendelkezik a parlamentben, lépett, és gúnyt űzött a járványhelyzet kezelését lehetővé tevő jogszabályból.

Ezzel arra utalt, hogy alkotmánybíróságon támadták meg a vonatkozó kormányrendeletet, és miután a taláros testület alkotmányellenessé nyilvánította egyes részeit, hosszasan elhúzták az új törvény parlamenti elfogadását. „Elképzelhetetlen cinizmussal húzták az időt, hogy az új törvény ne léphessen hatályba” – mondta Iohannis, aki szerint a PSD szándékosan idézett elő egészségügyi válsághelyzetet, hogy bírálhassa a kormányt.

Hozzátette: ő és a kormány eltökélt abban, hogy ezt a válsághelyzetet is kezelje. Mindenkit a szabályok betartására szólított fel, és kijelentette: aki megsérti őket, az számíthat a hatóságok szigorára.

A PSD reakciójában leszögezte: az igazi felelős a helyzetért „Iohannis és gyilkos, inkompetens kormánya”, és bírálták az elnököt, amiért az inkompetens kormányt védi.

Lucian Romașcanu, a PSD szóvivője Iohannis nyilatkozatára reagálva úgy értékelte: miután a kormány és az államfő elvesztette a járvány elleni harcot, Iohannis józan ítélőképességét is elvesztette. Az elnök szerinte hazugságokkal, a PSD elleni „kínos és fárasztó” vádaskodással próbálja védeni ezt a „bűnös és inkompetens” kormányt, és most már több mint nyilvánvaló, hogy nem a PNL kormányát le kell váltani, ennek érdekében pedig a PSD bizalmatlansági indítványt fog beterjeszteni.

Mint ismeretes, a PSD bejelentette, azonnal benyújtja a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, amint meglesznek a szükséges támogató aláírások. Klaus Iohannis azzal együtt kitámadta az RMDSZ-t is, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban leszögezte: jelenleg nem tartják indokoltnak a csatlakozást a kormánybuktató indítványhoz.

korábban írtuk

Készül a PSD a kormánybuktatásra
Készül a PSD a kormánybuktatásra

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) azonnal benyújtja a bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, amint meglesznek a szükséges támogató aláírások – jelentette be csütörtökön Robert Cazanciuc.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára