Fotó: Rostás Szabolcs
Elfogadta a kormány pénteki ülésén az egyetemisták vasúti utazási kedvezményéről szóló, valamint az iskolások ingyenes utazását biztosító határozatot.
2023. szeptember 08., 16:292023. szeptember 08., 16:29
2023. szeptember 08., 17:382023. szeptember 08., 17:38
Az ülést követő sajtótájékoztatón Ligia Deca tanügyminiszter elmondta, az egyetemi hallgatóknak járó vasúti utazási kedvezmény mértéke
A határozat értelmében ugyanakkor 30 éves korig tolják ki az életkort, ameddig a diákkedvezmény igénybe vehető – írta az Agerpres. Egy másik előírás szerint
Határozatot fogadott el a kormány az iskolások ingyenes utazásának biztosításáról is. A határozat értelmében valamennyi akkreditált vagy hatósági jóváhagyással működő iskola tanulói egész tanévben ingyenesen közlekedhetnek minden tömegközlekedési eszköz másodosztályán, beleértve a közúti, vasúti és vízi tömegközlekedési eszközöket is. Az Ilfov megyében lakó vagy ott tanuló diákok számára a metrós közlekedés is ingyenes. A határozat a külföldi tanterv szerint működő iskolák tanulóira is érvényes.
Amint arról beszámoltunk, a Román Állami Vasúttársaság (CFR) nem volt hajlandó alkalmazni a szeptember 3-án életbe lépett törvényt, mely 90 százalékosra növeli az egyetemistáknak járó utazási kedvezményt. Ezért a CFR-hez hasonlóan a szállításügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó, vasúti reformért felelős hatóság (ARF) másik három magánvállalat mellett az államvasutak személyszállító részlegét is felszólította: haladéktalanul alkalmazzák a jogszabályt.
Kissé paradox módon a Román Állami Vasúttársaság (CFR) sem hajlandó alkalmazni a vasárnap életbe lépett törvényt, mely 90 százalékosra növeli az egyetemistáknak járó utazási kedvezményt.
Az egyetemistáknak szóló kedvezményes vonat- és metrójegyek korhatára 26-ról 30 évre emelkedik – derül ki az oktatási minisztérium honlapján szerdán közvitára bocsátott határozattervezetből.
Spontán sztrájkba kezdtek a román kormányalkalmazottak, béremelést követelnek – jelentette hétfőn a bukaresti sajtó az érintett szakszervezet vezetőjét idézve.
Évente több mint ötszáz román állampolgár esik az emberkereskedelem áldozatául, és ezek mintegy fele gyermek vagy ifjúkorú – közölte Marcel Ciolacu.
A jelek szerint nem szívesen adna át Románia Patriot rakétarendszert Ukrajnának, ahogy azt Kijev kérte: sem Marcel Ciolacu miniszterelnök, a PSD elnöke, sem a szenátus elnöke nem állt ki egyértelműen az ügy mellett.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetének becsléseihez képest hamarabb látja a román állampolgárokkal szembeni amerikai vízumkötelezettség feloldását Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nem zárja ki a kormányátalakítás lehetőségét a június 9-én esedékes európai parlamenti és önkormányzati választások után Marcel CIolacu miniszterelnök.
A betegek ápolása és gyógyulása nagymértékben az orvosi asszisztenseken múlik – fogalmazott az egészségügyi miniszter.
Hétfőn kezdődik a másodikosok, negyedikesek és hatodikosok országos képességfelmérő vizsgája.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el vasárnap az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország hat dél-romániai megyéjében.
Több mint 1,3 tonnányi halat és halkészítményt vontak ki Romániában forgalomból, mert az élelmiszerek nem feleltek meg a hatályos szabályoknak – közölte honlapján az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Az április 30. és május 9. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak 880 személyt, illetve lefoglaltak 78 járművet és 39 okmányt, amelyekre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.
szóljon hozzá!