Régi és új személyazonosító. Hamarosan e-személyire váltunk Romániában
Fotó: Gov.ro
Március 20-án „élesben” is beindulhat az elektronikus személyazonosító igazolványok kibocsátása Romániában, a chipes e-személyik a Kolozs megyei tesztidőszakot követően országszerte elérhetők lesznek a belügyminisztérium tervei szerint. A késésben lévő, európai uniós követelménynek is eleget tevő projekt részeként 2031-ig mindenkinek új okmányt adnak, és azoknak is cserélniük kell, akik elutasítják az e-személyit.
2025. március 06., 20:012025. március 06., 20:01
A belügyminisztérium közvitára bocsátotta az új elektronikus személyazonosító igazolványokba kerülő adatok frissítéséről szóló törvénytervezetet, a 2021-ben Kolozsváron útjára indított e-személyis kísérleti projekt tesztidőszaka alatt ugyanis javításra szoruló elemeket is azonosítottak. Ugyanakkor a Digi24 portál által idézett tervezet arról is rendelkezik, hogy – hosszas késlekedés után –
Először a próbákat lebonyolító Kolozs megyében (ahol a lakosok számára választhatóvá tették az e-személyit), az azt követő két hónapban pedig Bukarestben és az ország többi megyéjében is beindítják a szolgáltatást a belügyminisztérium által közvitára bocsátott menetrend szerint. Tehát az ezek után érvényességüket vesztő okmányok cseréjekor új formátumú személyit adnak a polgároknak.
A szaktárca szerint véglegesítették az új elektronikus személyazonosító igazolványok kiadásának technikai előkészületeit. Mivel a chipes személyiket kizárólag Bukarestben gyártják le, a műszaki és minőségi feltételek teljesítése után fokozatosan terjesztik ki az új formátumú kibocsátást az ország valamennyi megyéjére a rajtot követő két hónapban.
A belügyminisztérium emlékeztet: az elektronikus személyazonosító igazolványok országos szintű kibocsátása elengedhetetlen az uniós finanszírozású országos helyreállítási tervben (PNRR) vállaltak teljesítéséhez. Egyébként a PNRR-es pénzeknek köszönhetően az első ötmillió e-személyi kiállítása ingyenes lesz, a tulajdonosoknak nem kell fizetniük érte (több mint 60 lejt).
De persze csak akkor, ha Romániának sikerül tartania a határidőket – amit eddig nem tett meg. Az eredeti tervek szerint ugyanis már tavaly óta országszerte működnie kellene az e-személyi-kibocsátásnak. Azonban a bukaresti kormány a projekt 2021-es hivatalos rajtja óta számos közbeszerzési, anyagbeszerzési, gyártási és műszaki akadállyal szembesült, ezért nemrég olyan aggodalmak is megfogalmazódtak, miszerint elúszhat a PNRR-en keresztül kapott 150 millió eurós támogatás.
A hatóságok azonban mindeddig cáfoltak, és azt hangoztatták, teljesíthető cél, hogy 2026. június 30-ig legalább 5 millió igazolványt bocsássanak ki.
Mint ismeretes, az új személyazonosító igazolványok bankkártya méretűek, és a jelenlegi okmányokon található adatokon kívül egy olyan chipet is tartalmaznak majd, amelyen két ujjlenyomat és egy „arclenyomat” tárolódik.
Ugyanakkor uniós viszonylatban összehangolja a tagállamok polgárainak személyiadat-bázisait, miközben biztonságosabbá teszi az uniós polgárok személyazonosító igazolványait.
Az e-személyi egészségügyi kártyaként is szolgál
Fotó: Facebook/Lucian Bode
A jelenlegi személyi igazolványokkal ellentétben az új okmányokat igény szerint 14 éves kor előtt is kiadhatják:
Az elektronikus személyazonosító igazolvány előlapján nyomtatott formátumban a következő információkat kell feltüntetni:
Az elektronikus személyazonosító igazolvány hátoldalán a következőket kell feltüntetni:
Az Európai Parlament és az Európai Tanács rendelete két kivezetési időszakot ír elő a korábban kiadott, a jelenlegi követelményeknek nem megfelelő személyazonosító igazolványok tekintetében: először 2026-ban, majd 2031-ben. Európában Románia mellett még Bulgária és Portugália maradt adós a teljes körű bevezetéssel, de utóbbi két ország is ezen dolgozik.
Romániában az elektronikus személyazonosító igazolvány projektjének rajtjától (2021. 08. 02.) kezdve az országos bevezetés befejezéséig minden jelenlegi formátumú személyi igazolványt legfeljebb 2031. 08. 03-ig tartó érvényességgel állítanak ki. Ezek után mindenkinek új formátumú okmánnyal kell rendelkeznie.
A hatóságok korábban leszögezték: az állampolgárok nem vonhatják ki magukat teljes mértékben a korszerű személyazonosító rendszerek hatálya alól, az állami nyilvántartásokban mindenképpen szerepelniük kell, ahogyan eddig is – csak a nyilvántartás változik.
Mint ismeretes, évekkel ezelőtt még számos „népszerű” összeesküvés-elmélet terjengett a világhálón a chipes kártyák „ördögi”, „Big Brother”, adatlopó, embereket irányító-megnyomorító mivoltáról, de ezek manipuláló ereje az utóbbi időben meggyengült.
Az elektronikus személyi igazolványok projektje az eredeti tervek szerint 2024 novemberétől már az egész országra kiterjedt volna, ám a belügyminisztérium által kitűzött határidőre igen kevés előrelépés történt az ügyben.
Fokozatosan cserélik le a jelenleg használatos személyi igazolványokat az elektronikus személyi kártyákra, az idén kibocsátott okmányok például – a felnőttek esetében – már nem tíz, hanem csak hét évig érvényesek.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!