Gheorghiţă: szeptember közepére a napi esetszám meghaladja a kétezret

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Szeptember közepére a napi esetszám a bukaresti hatóságok legfrissebb előrejelzése szerint meghaladja a kétezret, miközben korábban még úgy becsülték, hogy az iskolakezdés környékén napi 1500–1600 új fertőzöttet fognak diagnosztizálni.

Krónika

2021. augusztus 30., 09:002021. augusztus 30., 09:00

Minderről Valeriu Gheorghiţă, a romániai oltási kampányt koordináló bizottság vezetője beszélt vasárnap este a Digi 24 hírtelevízió műsorában. Mint fogalmazott, nem számít arra, hogy az elkövetkező időszakban jól alakulna a járványhelyzet.

„Sajnos azt látjuk, hogy fokozott az emberek mobilitása és interakciója, amihez az óvintézkedések laza kezelése társul.

Idézet
Nem számítunk arra, hogy az elkövetkező időszakban jól alakul a járványhelyzet, épp ellenkezőleg, a helyzet romlani fog, mivel a delta variáns válik dominánssá nálunk is”

– jelentette ki az orvos ezredes.

korábban írtuk

Három és fél hónap után ismét átlépte az ezret az új fertőzöttek száma
Három és fél hónap után ismét átlépte az ezret az új fertőzöttek száma

A legutóbbi tájékoztatás óta 1015 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 43 886 teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte szombaton a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Rámutatott: az esetszám gyorsabban nő a korábban előrejelzett ütemnél, így a bukaresti hatóságok arra számítanak, hogy szeptember közepére a napi esetszám meghaladja a kétezret a korábban becsült 1500–1600 helyett.

„Ez a becslés az elkövetkező négy hétre vonatkozik, azonban nem jelenti azt, hogy ez lesz a csúcs. Ez egy négyhetes prognózis, amit jelen pillanatban előre tudunk jelezni” – jelezte egyúttal Valeriu Gheorghiţă.

korábban írtuk

Csökkent a koronavírus-fertőzésben elhunytak átlagéletkora, egyre több esetben nincs társbetegség
Csökkent a koronavírus-fertőzésben elhunytak átlagéletkora, egyre több esetben nincs társbetegség

A delta variáns terjedésével 71-ről 68 évre csökkent a koronavírus miatt elhunyt személyek átlagéletkora, ugyanakkor 12 százalékuknak nem voltak más betegségei – nyilatkozta kedden az országos oltáskampány koordinátora.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak
2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban