George Simion azt mondja, sem 2011-ben, sem 2012-ben nem járt a moldovai Cernăuţi-ban, így nem is találkozhatott azokkal a személyekkel, akikkel egyesek állítása szerint tárgyalt
Fotó: Facebook/George Simion
Cáfolta pénteken a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje, George Simion azokat az információkat, amelyek szerint orosz titkosszolgálatok ügynökeivel találkozott.
2024. november 15., 15:002024. november 15., 15:00
Sajtótájékoztatóján George Simion hazugságnak nevezte ezeket az információkat, szerinte csak a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott fotókon jelenhet meg ő orosz ügynökök társaságában. Azt mondta,
Az AUR elnöke hozzátette, ismét közzé fogja tenni azokat a dokumentumokat, amelyeket a Moldovai Köztársaságból való kitiltásával kapcsolatban kapott.
„Nem szégyellem, hogy unionista vagyok (...), én nem akarom, hogy a Moldovai Köztársaság külön állam legyen” – idézte George Simion kijelentését az Agerpres hírügynökség.
A gyanú mellett egyértelmű bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy George Simion, az AUR elnöke találkozott az orosz katonai hírszerzés tisztjeivel, és békés tüntetéseket, választási felvonulásokat próbált eltéríteni.
A SRI-t felügyelő parlamenti bizottság liberális párti elnöke, Ioan Chirteș lemondását követeli Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök a George Simion állítólagos orosz hírszerzési kapcsolatairól tett kijelentései miatt.
George Simion orosz kémügye kapcsán akar nyomozást a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.
Nicușor Dan független jelölt szerint Ilie Bolojan ügyvivő államfőnek és Emil Hurezeanu külügyminiszternek ,,kötelessége” helyet szerezni az Emmanuel Macron francia elnök által sürgősen összehívott párizsi tárgyalások asztalánál.
Soros György embereként, ugyanakkor túlságosan „magyarbarátként” láttatja a román sajtó egy része a májusi választásokig ügyvivő államelnöki tisztséget betöltő Ilie Bolojant.
A védelmi minisztérium szombaton kezdeményezte az elnöki hivatalnál Cătălin Ștefăniță Zisu tábornok tartalékba helyezését.
A Richter-skálán 3,6-os erősségű földrengés volt vasárnap 6 óra 59 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Crin Antonescu szerint Ilie Bolojan ügyvivő államfőnek el kellene magyaráznia az amerikai vezetésnek az elnökválasztás érvénytelenítésének okait és azt, hogy kétségbevonhatatlanul demokratikus választások következnek Romániában.
A Romániai Digitalizációs Hatóság (ADR) bejelentette, hogy az általa kezelt platformok – SEAP, Ghișeul.ro, PCUe, SAET és e-Guvernare – ismét működőképesek.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) ezekben a napokban egy országos akció keretében ellenőrzi az idősotthonokban, a fogyatékkal élőket gondozó központokban és más szociális létesítményekben a fogyasztóvédelmi szabályok betartását.
Több kétoldalú megbeszélést folytatott európai és amerikai tisztségviselőkkel pénteken a müncheni biztonsági konferencia keretében Emil Hurezeanu.
A következő három napban az ország nagy részében vegyes halmazállapotú csapadékra, havazásra, hóréteg kialakulására, a szél élénkülésére és fagyos éjszakákra van kilátás az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton közzétett előrejelzése szerint.
Egymillió lej óvadék ellenében hatósági felügyelet alá helyezték a korrupcióellenes ügyészek péntek este a hadsereg logisztikai parancsnokságának vezetőjét, Cătălin Ștefăniță Zisu tábornokot – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
szóljon hozzá!