Fotó: Gov.ro
Pénteken is folytatódik a Bukaresti Tömegközlekedési Vállalat (STB) szakszervezete által kirobbantott sztrájk, a járművezetők nem hajlandók működésbe helyezni a buszokat, trolibuszokat és villamosokat, annak ellenére, hogy a fővárosi törvényszék csütörtöki határozatával felfüggesztette a sztrájkot, és elrendelte a fővárosi tömegközlekedés azonnali újraindítását.
2022. január 21., 09:202022. január 21., 09:20
2022. január 21., 10:452022. január 21., 10:45
Adrian Criţnek, az STB vezetőjének elmondása szerint
és ismételten felszólította az alkalmazottakat, hogy legyenek belátással a fővárosi lakosságra, és vegyék fel a munkát.
Az STB vezetősége egyébként csütörtök este is bejelentette, hogy
így megtörténhet, hogy a sztrájk péntekre is kinyúlik.
Adrian Criţ, az STB vezérigazgatója pénteken, a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, nem változott a helyzet csütörtök óta, a járművezetők folytatják a sztrájkot, ami véleménye szerint illegális, a szakszervezeti vezetők szították. Leszögezte:
„Szeretném, ha az alkalmazottak megértenék, hogy bizonyos szakszervezeti vezetők játszmái miatt kockára teszik az állásukat. Mindannyiunknak tudatában kell lennünk annak, hogy ahogy a vállalatnak is vannak kötelezettségei a polgárokkal szemben, hiszen ők fizetik a helyi tömegközlekedési szolgáltatást az éves adójukból, úgy a munkavállalóinknak is vannak kötelezettségeik a vállalat felé” – idézte a vállalatvezető nyilatkozatát az Agerpres.
Arra a felvetésre, hogy a szakszervezetisek a lemondását kérik a helyzet feloldása érdekében, Criţ megismételte, hogy a kollektív munkaszerződés értelmében a szakszervezeti tagoknak ehhez nincs joguk, mint ahogy a vezetőség sem kérheti a szakszervezeti vezetők elbocsátását.
A fővárosi 3. kerületi bírósági ügyészsége bűnvádi eljárást indított a Bukaresti Tömegközlekedési Vállalat (STB) alkalmazottainak sztrájkjával kapcsolatban. Az ügyészség képviselői az Agerpres hírügynökségnek elmondták, in rem eljárást indítottak az ügyben, amelyben a szervezők által meghirdetett sztrájk miatt folyik a nyomozás, azt vizsgálják, hogy sérült-e a 2011/62-es törvény 191. cikke.
Mint ismeretes, a bukaresti vállalat dolgozóinak egy része csütörtök reggel spontán beszüntette a munkát a szakszervezet felszólítására.
A vezetőség a bírósághoz fordult, két igénylést nyújtva be a törvényszékhez: egyikben a sztrájk felfüggesztését, a másikban a munkabeszüntetés illegálissá nyilvánítását kérte. Az első igénylés kapcsán a STB-nek kedvező döntést hozott a törvényszék, a másikat pénteken bírálják el.
A szakszervezet elégedetlenségét az váltotta ki, hogy a STB idei költségvetése kisebb összeget irányoz elő fizetésekre, mint tavaly.
Jóváhagyta a fővárosi törvényszék a Bukaresti Tömegközlekedési Vállalatnak (STB) a szakszervezet által kirobbantott sztrájk felfüggesztésére irányuló igénylését. A döntés nyomán a járművezetőknek azonnal fel kell venniük a munkát.
Az elmúlt években nőtt a kábítószer-fogyasztás Romániában, de a hatóságok még mindig nem tudják pontosan, hogy mennyire elterjedt. Ráadásul a fiatalok és a gyerekek egyre könnyebben jutnak droghoz, ezért csökkent a drogfogyasztók alsó korhatára.
A következő három évben a statisztikai intézet adatai szerint a romániai közalkalmazottak mintegy harmada nyugdíjba megy, és munkájuk nagy részét a mesterséges intelligencia veszi át – jelentette ki Bogdan Ivan digitalizációért felelős miniszter.
Nagyjából 5000–6000 román állampolgár van, akik a betétdíj-visszatérítési rendszernek köszönhetően „kenyeret tehetnek az asztalra” – jelentette ki Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Miközben a felmérések szerint Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese a legnépszerűbb a lehetséges államfőjelöltek között, a jelek szerint mégsem mindenütt töretlen a népszerűsége.
Miközben a romániai orvosok egy része továbbra is inkább külföldön keresi a boldogulást, Románia mágnesként vonzza a külföldi orvostanhallgatókat – derül ki a The Economist friss elemzéséből.
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A medvék áttelepítését célzó intézkedés nem vezetett eredményre, a problémás medve problémás medve marad, függetlenül attól, hogy milyen területen található – szögezte le Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozza a Román Rendőrség.
Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.
Egy férfi és egy nő holttestére bukkant a rendőrség egy bukaresti lakásban. A holttesteken külsérelmi nyomok voltak.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)