Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
A három és fél éves börtönbüntetéséből több mint két évet letöltő Liviu Dragnea szabadon engedése után sokakban fogalmazódott meg a kérdés: van-e politikai jövője az egykori szociáldemokrata pártvezérnek? Első nyilatkozatai alapján a volt házelnök nem zárkózna el az újabb szerepvállalástól.
2021. július 20., 13:532021. július 20., 13:53
Liviu Dragnea sokkal határozottabban jelezte nyitottságát az aktív politizálás folytatására, mint tette azt évekkel ezelőtti szabadulásakor Adrian Năstase exkormányfő – jelentette ki lapunknak Pászkán Zsolt, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője, aki szerint csak látszólag hátrányos a Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi vezetőjének helyzete.
„Úgy fogalmazhat meg kemény bírálatokat, akár a PSD jelenlegi vezetőségével szemben is, hogy közvetlenül nem fűződhet tisztségekben megnyilvánuló politikai érdeke hozzá” – hangsúlyozta a nagybányai születésű Románia-szakértő. Megjegyezte:
Azon felvetésünkre, hogy újra börtönbe kerülhet-e a politikus, Pászkán igennel válaszolt, hiszen – mint mondta – vannak még ügyek a tarsolyban, amelyekben a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a bíróságok feltűnően lassan haladnak előre. „Ez attól is függ, milyen lesz a Dragnea-hatás a következő hónapokban, mennyire befolyásolja majd a politikai életet” – tette hozzá.
„Kín és szenvedés volt számomra a börtönben töltött időszak” – jelentette ki Liviu Dragnea, amikor távozott a rahovai büntetés-végrehajtási intézetből, ahol több tucat híve várta a román Szociáldemokrata Párt (PSD) egykori erős emberét.
Az elemző azon kérdésünkre, hogy igazuk van-e azoknak, akik szerint a „mélyállam” áll Liviu Dragnea börtönbüntetése mögött, amiért különutas politikára törekedett, azt mondta: a PSD volt elnöke elleni, eddig jogerős ítéletté változott vádak, a „részvételre buzdítás” a Traian Băsescu felfüggesztésére kiírt népszavazáson és „két leplezett pártalkalmazott” az annak idején a szociáldemokrata politikus által vezetett Teleorman Megyei Tanácsnál nemcsak romániai viszonylatban maradnak általában következmények nélkül, hanem Nyugat-Európában is.
– idézett fel egy uniós példát Pászkán Zsolt.
A szakértő szerint a Laura Codruţa Kövesi által korábban vezetett DNA vádirataiban előszeretettel használt fordulattal élve, elmondható: „észszerű gyanúk” azt mutatják, hogy Liviu Dragnea félreállítására kevésbé a román politikai környezet, hanem inkább a „mélyállam”, illetve a vélelmezett megrendelők közé tartozó „eurokrácia” nyugalma miatt volt feltétlenül szükség.
Ezt támasztja alá az a mély hallgatás is, amit olyan ügyek kísérnek a DNA, az európai intézmények, de még a máskor oly aktív amerikai, svéd, holland nagykövetségek részéről, mint a Cătălin Drulă szállításügyi miniszter irodájában készült felvételek a jelenlegi koalíción belüli álláskupeckedésekről, vagy a koalíciós pártok más vezető tisztségviselőinek – Ion Ştefan, Costel Alexe – régebbi gyanús ügyei” – hangsúlyozta Pászkán Zsolt.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
szóljon hozzá!