Fotó: Románia parlamentje
Az autonómiaküzdelmet folytatjuk az önkormányzatok és a bukaresti döntéshozatal szintjén is, így az EMSZ – elnökének és parlamenti képviselőjének révén – vállalja, hogy újra beterjeszti az autonómiatervezeteket – ezzel is hangsúlyozva abbéli meggyőződésünket, hogy jelenünk problémáira egyetlen megoldás van: az autonómia – szögezi le pénteki közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) országos elnöksége.
2023. december 29., 11:282023. december 29., 11:28
2023. december 29., 12:102023. december 29., 12:10
A párt vezetősége azt követően jelezte, nem adják fel a küzdelmet, hogy egy nappal korábban a bukaresti képviselőház lesöpörte az asztalról a Székelyföld területi autonómiájára, valamint az erdélyi magyarság kulturális autonómiájára vonatkozó törvénytervezeteket, és a pénteki nap folyamán várhatóan hasonlóképpen fog eljárni a szenátus is.
A Krónikához eljuttatott pénteki közleményben az Erdélyi Magyar Szövetség országos elnöksége öt pontban foglalt állást.
hiszen az erdélyi magyarok megmaradását és közösségünk fejlődését egyedüliként biztosítani alkalmas önrendelkezésről nem hajlandóak még csak vitát sem folytatni” – áll az első pontban, amit követően a magyar párt illetékesei leszögezik: „a történtek ellenére továbbra is valljuk: autonómiatörekvésünk a Románia melletti lehető leghatározottabb lojalitás-nyilatkozat, az önrendelkezés pedig nem az ország egységét veszélyezteti, hanem régióink fejlődését, közösségeink megmaradását hivatott biztosítani”.
„Románia – alkotmányának 6. cikkelyében – elismeri és garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, kiteljesítéséhez és kifejezéséhez.
– fogalmaz a harmadik pont.
A negyedik pedig emlékeztet: az erdélyi magyarok önrendelkezésért folytatott küzdelme nem példa nélküli. Európa számos országában ismertek a különböző – megvalósult – autonómiaformák, „amelyek az adott régiókban gazdasági fellendülést, a többség és kisebbség közti rendezett viszonyokat, valamint kulturális sokszínűséget eredményeztek.
„Mi, erdélyi magyarok, az elmúlt bő száz esztendőben számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy csak akkor lehetünk képesek hosszútávú eredményeket elérni, ha rendezzük sorainkat, megteremtjük a lehető legszélesebb körű magyar–magyar együttműködést, és egyetlen pillanatra sem mondunk le nemzetstratégiai jelentőségű célkitűzéseinkről. Széleskörű önrendelkezésünk kivívása e céljaink közül is a legfontosabb, az Erdélyi Magyar Szövetség képviselői pedig ennek megfelelően végzik munkájukat az élet minden területén.
– szögezik le zárásképpen az EMSZ vezetői.
Mint ismeretes, a román törvényhozók heves bírálata, sok esetben magyarellenes kirohanása közepette elutasította csütörtökön a bukaresti képviselőház plénuma a Székelyföld területi önrendelkezésére, valamint az erdélyi magyarság kulturális autonómiájára vonatkozó törvénytervezeteket, amelyeket Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség, valamint Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) elnöke terjesztett december 20-án a törvényhozás elé. A három dokumentum egyike a nemzeti közösségek kulturális autonómiáját szabályozó kerettörvény tervezete, a második a magyar nemzeti közösség kulturális autonómiastatútuma (ezeket a jogszabálytervezeteket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szakmai műhelyeiben dolgozták ki), a harmadik beterjesztett kezdeményezés Székelyföld autonómiastatútuma, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) dolgozott ki.
A román törvényhozók heves bírálata, sok esetben magyarellenes kirohanása közepette elutasította csütörtökön a bukaresti képviselőház a Székelyföld területi önrendelkezésére és az erdélyi magyarság kulturális autonómiájára vonatkozó törvénytervezeteket.
Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.
A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
A közlekedés biztonsága érdekében sebességkorlátozásokat vezetnek be a következő napokban egyes vasúti pályaszakaszokon – közölte vasárnap a Román Vasúttársaság.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap kijelentette, lemond a tisztségéről, ha nem készül el az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) új informatikai rendszere.
A kormány adóügyi intézkedései ellen tiltakoznak hétfőn a parlament épülete előtt az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség, valamint az oktatási szakszervezetek tagjai.
Daniel David oktatási miniszter szerint „egyelőre idén nem változik semmi” a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgáját illetően, és valószínűleg jövőre, de talán két év múlva sem. A tárcavezető ugyanakkor kitart a megmérettetés megreformálása mellett.
Június 20-a és július 3-a között 50 akciót szervezett a rendőrség a kábítószer- és emberkereskedelemmel, informatikai csalással és pénzmosással gyanúsított bűnözői csoportok felszámolására – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség (IGPR).
Klaus Iohannis volt államfőt, Marcel Ciolacu volt miniszterelnököt és Nicolae Ciucă volt szenátusi elnököt figyelmeztették, hogy az országot a költségvetési csőd veszélye fenyegeti, ha nem hoznak hiánycsökkentő intézkedéseket.
Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.
A kormány deficitcsökkentő csomagja csökkenti a polgárok vásárlóerejét, és a 2010-es években tapasztaltakhoz hasonló negatív társadalmi és gazdasági hatásai lesznek – véli a Gazdasági és Szociális Tanács (CES).
1 hozzászólás