Élve temették el áldozataikat

Különös kegyetlenséggel elkövetett többrendbeli gyilkosság gyanújával három férfit vettek őrizetbe Konstancán. A letartóztatottak négy gyilkosságot követtek el egy üzletember felbujtására. Utóbbi - Sergiu Băhăian, a Gloria Buzău futballklub volt tulajdonosa - ellen már több eljárás is indult gazdasági bűncselekmények miatt. Băhăiant péntek este vették őrizetbe, egy, a rendőséggel vívott tűzpárbaj után.

Hírösszefoglaló

2010. január 17., 14:222010. január 17., 14:22

Az áldozatok egyikét 2006-ban ölték meg. A férfit a Dunába dobták, miután nagy mennyiségű altatót etettek meg vele. A másik áldozattal 2008-ban végeztek: élve eltemették, miután tömény italt és altatót erőltettek bele. Ezt a holttestet egy falusi ház udvarán találták meg, a tetemre vastag betonréteget öntöttek és egy illemhelyet állítottak rá. Ugyanezen évben ölték meg harmadik áldozatukat, akit kalapáccsal vertek agyon. Utolsó áldozatukat bottal ütötték le, és azonnal el is temették. A holttestre ugyancsak betonlapot öntöttek.

A konstancai Szervezett Bűnözés Ellenes Hivatal szerint valószínűleg több áldozat is van, akikről még nem tudnak. A négy kivégzett férfi egy gazdasági bűncselekményekre szakosodott szervezet tagja volt. A hatóságok szerint nagyobb összeget követeltek \"munkájukért\", ezért döntöttek a kivégzésükről.

A DIICOT állítása szerint a szervezet egyik vezetője Sergiu Băhăian üzletember, aki nyolc társával együtt több tucat vállalkozást hozott létre vagy vásárolt fel. Az eddigi információk szerint ezen cégekkel több ingóságot vásároltak, melyeket fedezet nélküli csekkel fizettek ki, a javakat pedig banki kölcsönök fedezésére használták. Az ügyészek szerint körülbelül 800 ezer euróra tehető a csalásokkal nyert összeg.

Korábban a bűnszervezet több tagja ellen is büntetőjogi vizsgálat zajlott ugyancsak csalás gyanúja miatt. Sergiu Băhăiant 1998-ban öt éves szabadságvesztésre ítélték, mivel ötezer személy becsapásával közel hétmilliárd lejes nyereségre tett szert. A férfi elmenekült az országból, Magyarországon fogták el, majd egy év és kilenc hónap rabság után szabadlábra helyezték. Nem sokkal később ismét rácsok mögé került, miután 64 ezer márkával becsapta egy német üzletfelét, 2002-ben pedig ismét szabadlábra helyezték. A férfi tavaly vásárolta meg a Gloria Buzău futballklub részvényeinek többségét, mára azonban már eltűnt a sportéletből.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Călin Georgescu kormányfő vagy előre hozott választások, tömeges létszámleépítés a közszférában: itt a Simion-terv

Megerősítette George Simion, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut bízza meg kormányalakítással.

Călin Georgescu kormányfő vagy előre hozott választások, tömeges létszámleépítés a közszférában: itt a Simion-terv
2025. május 06., kedd

Elemző: az elnökválasztáson nem az eszmék ütköztek, hanem a frusztrációk, a kudarc a PSD és a PNL hibája

A fősodratú pártokból való kiábrándultság vezetett a megismételt romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulójának némileg meglepő eredményéhez, a magyarokat csak kis mértékben lehetett mozgósítani magyar jelölt híján – elemzés.

Elemző: az elnökválasztáson nem az eszmék ütköztek, hanem a frusztrációk, a kudarc a PSD és a PNL hibája
2025. május 06., kedd

Kelemen Hunor: más most nem téma, Nicușor Dannak győznie kell

Kelemen Hunor kedden kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független jelöltnek megfelelő mozgósítással több millió szavazatot kell szereznie.

Kelemen Hunor: más most nem téma, Nicușor Dannak győznie kell
2025. május 06., kedd

Egy RMDSZ-mentes kormányt tart a legmegfelelőbb konstrukciónak az USR politikusa

Ionuț Moșteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD–PNL–USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben.

Egy RMDSZ-mentes kormányt tart a legmegfelelőbb konstrukciónak az USR politikusa
2025. május 06., kedd

Miután háromszor megfutamodott, Simion ezúttal készen áll a kampányvitákra Nicușor Dannal

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a második elnökválasztási fordulóba bekerült jelöltje kedden kijelentette, készen áll elkezdeni a kampányvitákat ellenfelével, Nicușor Dannal.

Miután háromszor megfutamodott, Simion ezúttal készen áll a kampányvitákra Nicușor Dannal
2025. május 06., kedd

Az ügyvivő államfő kinevezte az ügyvivő miniszterelnököt

Cătălin Predoiu miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét nevezte ki ügyvivő miniszterelnökké kedden Ilie Bolojan ügyvivő államfő.

Az ügyvivő államfő kinevezte az ügyvivő miniszterelnököt
2025. május 06., kedd

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége – jelentette be Cătălin Predoiu, a párt ideiglenes elnöke.

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége
2025. május 05., hétfő

EBESZ-megfigyelők az elnökválasztásról: nagyobb átláthatóságra van szükség

A romániai elnökválasztás kulcsfontosságú aspektusait nem felügyelték kellőképpen, a hatóságok reakciója pedig javult ugyan, de erőtlen és átláthatatlan volt – állapította meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

EBESZ-megfigyelők az elnökválasztásról: nagyobb átláthatóságra van szükség
2025. május 05., hétfő

Nicușor Dan támogatására szólít fel nyílt levelében Kelemen Hunor

Az egyedüli helyes döntés, ha a második fordulóban a magyarellenes jelölt ellen szavazunk, és Nicușor Dant támogatjuk! – írja az RMDSZ honlapján közzétett nyílt levelében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Nicușor Dan támogatására szólít fel nyílt levelében Kelemen Hunor
2025. május 05., hétfő

Nicuşor Dan: Romániában véget ért egy politikai korszak és egy politikai stílus

A második fordulóba jutott független államelnökjelölt, Nicuşor Dan hétfőn délután tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a romániai társadalomnak szüksége van vitára, és ő optimista, hogy az állampolgárok május 18-án helyesen fognak dönteni.

Nicuşor Dan: Romániában véget ért egy politikai korszak és egy politikai stílus