Elégedetlen az egészségügyi szakszervezet az ajánlott béremeléssel, tüntetéseket szervezett

•  Fotó: Facebook/Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezet

Fotó: Facebook/Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezet

Az egészségügyi és a munkaügyi minisztérium székháza előtt tüntetnek csütörtökön az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség tagjai.

Krónika

2024. február 08., 15:082024. február 08., 15:08

Az érdekvédelmisek tájékoztatása szerint elégedetlenségüket a kormánynak a február 5-i tárgyaláson tanúsított hozzáállása váltotta ki. A kabinet által ajánlott béremelés ugyanis nem üti meg a szakszervezetek által követelt szintet, ráadásul nem is kommunikáltak őszintén – állítják a közleményben.

E szerint a kormány korábban 20 százalékos béremelést ígért erre az évre az egészségügyi alkalmazottak teljes jövedelmére (pótlékokkal együtt), de a február 5-i tárgyaláson már csak az alapbérek 20 százalékos emelését említették (pótlékok nélkül),

ami azt jelenti, hogy az egészségügyben dolgozók teljes jövedelme átlagban mindössze 13,9 százalékkal emelkedne.

A kormány „őszinteséget nélkülöző” hozzáállása és a tavaly tett ígéreteinek figyelmen kívül hagyása miatt az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség a tiltakozások folytatása mellett döntött

– írják.

Követeléseik között szerepel az egészségügyi alkalmazottak alapbérének legalább 25 százalékkal történő megemelése 2024-ben és a 2017/153-as törvényben foglalt bérjogosultságok maradéktalan teljesítése.

A szakszervezeti szövetség kéri ugyanakkor az egészségügyi dolgozók szakmai élete minőségének növelését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 17., szombat

Mikor érvényes és mikor érvénytelen a szavazat? – Néhány dologra oda kell figyelni

A 2025-ös elnökválasztás második fordulójában is fontos, hogy a választók a bélyegzőt megfelelőképpen helyezzék el a szavazólapon, hogy a szavazat érvényes legyen.

Mikor érvényes és mikor érvénytelen a szavazat? – Néhány dologra oda kell figyelni
2025. május 16., péntek

A romániai zsidóság vezetői az antiszemitizmus veszélyére figyelmeztetve buzdítanak a diktatúra elleni kiállásra

A Romániai Zsidó Közösségek Szövetsége (FCER) pénteken állásfoglalást tett közzé az elnökválasztás második fordulójával kapcsolatban.

A romániai zsidóság vezetői az antiszemitizmus veszélyére figyelmeztetve buzdítanak a diktatúra elleni kiállásra
2025. május 16., péntek

Macron csattanós választ adott az őt lediktátorozó AUR-vezérnek

Videókapcsolatot létesítve beszélgetett egymással pénteken Emmanuel Macron francia elnök Nicuşor Dan bukaresti főpolgármesterrel, akit támogatásáról biztosított a vasárnapi romániai államfőválasztáson.

Macron csattanós választ adott az őt lediktátorozó AUR-vezérnek
2025. május 16., péntek

Hamis hírek, valótlanságok terjednek a választások kapcsán – A kormány, a belügy és a külügy is cáfol

Hamisak a választási csalásokról szóló híresztelések – figyelmeztetett pénteki közleményében a román belügyminisztérium. A bukaresti külügy és a kormány is hamis információk terjedésére hívja fel a figyelmet.

Hamis hírek, valótlanságok terjednek a választások kapcsán – A kormány, a belügy és a külügy is cáfol
2025. május 16., péntek

George Simion elsöprő győzelmet vizionál

George Simion, a szélsőséges és magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) államfőjelöltje „nagyívű győzelemről” beszélt a Donald Trump volt tanácsadójának, Steve Bannonnak adott interjúban.

George Simion elsöprő győzelmet vizionál
2025. május 16., péntek

Simion autistázása után a szélsőjobboldali POT elnöke arra kíváncsi, szenved-e valamilyen mentális zavarban Nicușor Dan

A szélsőjobboldali Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke, Anamaria Gavrilă pénteken felszólította Nicușor Dan független elnökjelöltet, hogy közölje: szenved-e valamilyen mentális zavarban.

Simion autistázása után a szélsőjobboldali POT elnöke arra kíváncsi, szenved-e valamilyen mentális zavarban Nicușor Dan
2025. május 16., péntek

A Greenpeace romániai szervezetének feloszlatását kéri a Romgaz a Neptun Deep-projekt elleni hadjárat miatt

A Romgaz román állami földgázvállalat bírósági keresetet nyújtott be, amelyben a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet romániai fiókintézménye, a Greenpeace CEE (Central Eastern Europe) Alapítvány feloszlatását kéri.

A Greenpeace romániai szervezetének feloszlatását kéri a Romgaz a Neptun Deep-projekt elleni hadjárat miatt
2025. május 16., péntek

Belföldön Dan, külföldön Simion az esélyesebb, a részvétel lehet a döntő az INSCOP vezetője szerint

A választási részvétel lesz a döntő tényező az elnökválasztás második fordulójában – vallja Remus Ștefureac, az INSCOP közvélemény-kutató intézet igazgatója.

Belföldön Dan, külföldön Simion az esélyesebb, a részvétel lehet a döntő az INSCOP vezetője szerint
2025. május 16., péntek

Kelemen Hunor: az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban

A jövendőbeli kormány megalakulhat széles többséggel, de meghatározott időre lehetne szó technokrata kormányról is – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hangsúlyozva azonban, hogy pártja nem venne részt egy kisebbségi kormányban.

Kelemen Hunor: az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban
2025. május 16., péntek

Felmérés: minimális, hibahatáron belüli előnye van az egyik jelöltnek

Nicușor Dan, Bukarest függetlenként induló főpolgármestere minimális, hibahatáron belüli eredménnyel vezet George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, a szélsőjobboldal államfőjelöltje előtt.

Felmérés: minimális, hibahatáron belüli előnye van az egyik jelöltnek