Mihaela Anghel asszisztens kapta meg először a koronavírus elleni vakcinát Románia területén
Fotó: Rovaccinare/Facebook
Utolsók közzött kullog a koronavírus elleni védőoltással történő immunizálás terén európai viszonylatban Románia, ahol akkor 50 százalékos az átoltottság, ha csak a 16 milliós állandó lakosságot vesszük figyelembe.
2021. december 27., 13:552021. december 27., 13:55
2021. december 27., 14:122021. december 27., 14:12
Pontosan egy évvel ezelőtt, 2020. december 27-én oltották be az első lakost Romániában az új típusú koronavírus ellen. Az óriási publicitást kapott esemény főszereplője Mihaela Anghel asszisztens volt, akit annak köszönhetően választottak ki, hogy tagja volt annak az orvosi csapatnak, amely tíz hónappal korábban, február 27-én átvette az első, Románia területén SARS-COV-2-vel fertőzött személyt. A több szakaszra osztott oltási kampány a tavalyi év végén elsőként az egészségügyi dolgozók számára vette kezdetét, december 28-án pedig elindították a hatóságok a vakcinálásra való feliratkozást lehetővé tévő online platformot, amelyet kezdetben megrohamoztak az oltakozni kívánók.
Noha az akkori, Florin Cîțu vezette kormány azt tervezte, hogy júniusig 5, augusztusig pedig 10 millió személyt oltanak be koronavírus ellen az országban, előbbi célkitűzést két hónapos késéssel sikerült teljesíteni – utóbbit a mai napig sem. Annak ellenére, hogy májustól gyakorlatilag bárki bármelyik oltóközpontnál – előzetes időpontkérés nélkül – igényelheti a vakcinát, az oltakozási hajlandóság a nyári hónapokban folyamatosan alábbhagyott. Mindez a korlátozások fokozatos enyhítésével áll összefüggésben.
Ősszel ismét emelkedni kezdett a beoltottak száma, volt olyan nap, amikor 150 ezer ember kapta meg a koronavírus elleni vakcinát 24 óra leforgása alatt, ez a szám azonban az elmúlt időszakban tartósan csökken, és 10 ezer körül mozog. Mégpedig amiatt, hogy a jelek szerint a bukaresti kormány letett arról, hogy kötelezővé tegye az oltottságot, a fertőzöttségből való kigyógyulást vagy a negatív tesztet igazoló zöldigazolványt a munkahelyen. Ezen kívül magas az oltást elutasítók aránya is az országban, és rendkívül agresszív kampányt folytatnak a vakcinaellenes mozgalmak is.
A teljeskörűen beoltottak száma jelenleg 7,7 millióra rúg Romániában
Fotó: Rovaccinare
Sokat elárul a vakcinálási folyamat menetéről, hogy a legfrissebb, vasárnap este közzétett adatok szerint az azt megelőző 24 órában 3218 személy kapta meg Romániában a Pfizer-BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca vagy a Johnson&Johnson koronavírus elleni vakcináját: 408 személynek az első, 1592-nek a második, 1218-nak a harmadik dózist adták be.
Ezáltal a lakosság átoltottsága 41 százalékos Romániában, miközben a teljeskörűen beoltottak tekintetében például Portugáliában 88, Franciaországban 72, Németországban 70, Norvégiában 72, Csehországban és Magyarországon 61-61, Szerbiában 46, Bulgáriában 27, Ukrajnában 30 százalékos az arány. Romániában jelenleg mindössze Bukarestben és öt megyében – Ilfov, Kolozs, Szeben, Konstanca és Brassó – haladja meg az átoltottság az 50 százalékot, amely ugyanakkor a legalacsonyabb Kovászna (30 százalék), Suceava (29) és Hargita (36) megyében, ha a beoltható lakosságra vetített arányt vesszük figyelembe.
„Más országokhoz képest Romániában alacsonyabb az átoltottság: ha realisták vagyunk, akkor ez az arány 50 százalékos, hiszen a rezidens, állandóan itt élő lakosság számát kell figyelembe vennünk, ami 16 millió” – jelentette ki Alexandru Rafila egészségügyi miniszter. A tárcavezető szerint továbbra is sok embert kell meggyőzni az oltakozás fontosságáról, amely mellett két fő érv szól: az oltottak esetében nem okoz súlyos megbetegedést a fertőzés, ugyanakkor az elhalálozás is elkerülhető.
Idén június óta lehetséges a 12 és 15 év közötti fiatalok oltása Romániában, a tervek szerint pedig 2022. január közepén elkezdődik az 5 éves kort betöltött gyermekek immunizálása is.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
1 hozzászólás