Csak kevés román bízik abban, hogy Románia bekebelezheti Moldovát

•  Fotó: moldovai kapcsolatokért felelős osztály

Fotó: moldovai kapcsolatokért felelős osztály

A románoknak csupán kis hányada bízik abban, hogy Románia bekebelezheti a szomszédos Moldovai Köztársaságot – derül ki egy friss felmérésből.

Krónika

2023. december 14., 13:532023. december 14., 13:53

Az INSCOP közvélemény-kutató által a News.ro hírportál megrendelésére készített kutatás csütörtökön nyilvánosságra hozott részletei szerint a felmérés során rákérdeztek arra, hogyan vélekednek az emberek Moldova jövőjéről.

A válaszokból az derül ki, hogy sokan még Moldova európai uniós integrációjában sem biztosak, nem hogy abban, hogy egyesülhet Romániával – ahogy a román közbeszédben a Pruton túli ország bekebelezésére irányuló román törekvéseket eufemisztikusan nevezik.

A válaszadók 29,7 százaléka úgy véli, hogy a jövőben Moldova ugyanabban az állapotban marad, amelyben ma is van.

Valamivel kevesebben, 28,9 százaléknyian vélik úgy, hogy az ország csatlakozik az Európai Unióba, és csupán 16,5 százalék mondja azt, hogy egyesülni fog Romániával.

Emellett 12,4 százalék úgy gondolja, hogy Moldova Oroszországhoz közeledik majd, 12,5 százaléknyian pedig nem tudtak vagy nem akartak válaszolni a kérdésre.

A kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint Moldova mely tömbhöz áll közelebb.

A többség, 47,1 százalék úgy vélekedik, hogy Romániához és az Európai Unióhoz

– ugyanakkor ez az arány csökkenést jelent a tíz évvel ezelőtti számokhoz képest: 2013 novemberében még a válaszadók, 51,7 százaléka vélekedett úgy, hogy a Pruton túli ország a Nyugathoz áll közelebb.

Igaz, csökkenés tapasztalható azok körében is, akik szerint Moldova Oroszországhoz és az Eurázsiai Unióhoz áll közelebb: ők ma 15 százaléknyian vannak a tíz évvel ezelőtti 25,7-hez képest.

Jelentősen nőtt ugyanakkor azok száma, akik szerint Moldova egyik tömbhöz sem áll közel: 27,2 százaléknyian gondolják így, míg tíz évvel ezelőtt arányuk még csak 15,8 százalék volt.

Nőtt azok aránya is, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni: 10,7 százalékra nőtt a 2013-as 6,8-ról.

Azok körében, akik szerint Moldova Oroszországhoz áll közelebb, jelentősebb arányban vannak jelen a 30 év alatti fiatalok, a felsőfokú végzettségűek, a fehérgallérosok, a délkelet-romániaiak és a magasabb jövedelműek.

A felmérés november 20. és 27. között készült 1100 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 2,95 százalék.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 22., vasárnap

Rendőrségi nagyüzem: a román rendőrök és schengeni partnereik közel 650 személyt tartóztattak fel

A szeptember 13–19. közötti héten a román rendőrök és schengeni partnereik feltartóztattak közel 650 személyt, akikre a Schengeni Információs Rendszer (SIS) figyelmeztető jelzése volt érvényben.

Rendőrségi nagyüzem: a román rendőrök és schengeni partnereik közel 650 személyt tartóztattak fel
2024. szeptember 22., vasárnap

Illegális bevándorlás, hamisítás: több mint 25 ezer törvényszegőre csaptak le a határrendészek az első nyolc hónapban

Az év első nyolc hónapjában a határrendészek megközelítőleg 26 800, román vagy külföldi állampolgárok által elkövetett törvényszegést állapítottak meg, ebből több mint 11 700 bűncselekmény, 15 100 szabálysértés volt.

Illegális bevándorlás, hamisítás: több mint 25 ezer törvényszegőre csaptak le a határrendészek az első nyolc hónapban
2024. szeptember 22., vasárnap

Nyugtatnak a vízügyi szakemberek: a korábban becsültnél kisebb vízhozam várható a Duna romániai szakaszán

A vízügyi főigazgatóság (ANAR) szóvivője szerint vasárnap másodpercenként 6100 köbméter a Duna vízhozama az országhatárnál, a becslések szerint az ár tetőzésekor maximum 9000 köbméteres vízhozam várható, ami jelentős csökkenést jelent.

Nyugtatnak a vízügyi szakemberek: a korábban becsültnél kisebb vízhozam várható a Duna romániai szakaszán
2024. szeptember 21., szombat

Pörgős két hete volt a román rendőrségnek: több mint 200 házkutatást végeztek és 18 tettenérést szerveztek meg

Két hét alatt a rendőrök országos szinten több mint 200 házkutatást végeztek és 18 tettenérést szerveztek meg drogkereskedésre, emberkereskedelemre, informatikai bűnözésre és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetek felszámolása céljával.

Pörgős két hete volt a román rendőrségnek: több mint 200 házkutatást végeztek és 18 tettenérést szerveztek meg
2024. szeptember 21., szombat

Megkérdeztük Ciolacut, kinevezne-e RMDSZ-es miniszterelnököt, ha államfőnek választják

Elsősorban kampánycélból tett látogatást Kolozsváron szombaton az államelnöki tisztségre pályázó Marcel Ciolacu kormányfő, megtekintve többek között a mesterséges intelligenciára szakosodott kutatóközpontot építkezési munkálatait.

Megkérdeztük Ciolacut, kinevezne-e RMDSZ-es miniszterelnököt, ha államfőnek választják
2024. szeptember 21., szombat

A koalíciós partner Ciolacu elleni támadásra használta ürügyként Ciucă az EU által az árvízkárok enyhítésére nyújtott segélyt

Kampányeszközként, a koalíciós partner PSD elnöke, Marcel Ciolacu miniszterelnök elleni támadáshoz használta fel ürügyként Nicolae Ciucă, a PNL elnöke az Európai Unió által az árvízkárok enyhítésére Romániának nyújtott segélyt.

A koalíciós partner Ciolacu elleni támadásra használta ürügyként Ciucă az EU által az árvízkárok enyhítésére nyújtott segélyt
2024. szeptember 20., péntek

Több mint 1,6 millió lejes, idén felvett kölcsönt kell jövőre visszafizetnie Dan Tanasának, bár hivatalosan évi 200 ezret keres

Bár a vagyonbevallása alapján éves jövedelme alig haladja meg a 200 000 lejt, milliós nagyságrendű kölcsönt vett fel magánszemélyektől Dan Tanasă, az AUR magyargyűlöletéről hírhedtté vált képviselője, akinek már jövőre törlesztenie kell adósságát.

Több mint 1,6 millió lejes, idén felvett kölcsönt kell jövőre visszafizetnie Dan Tanasának, bár hivatalosan évi 200 ezret keres
2024. szeptember 20., péntek

Jóvátételben részesülhetnek a rémségek házaként működő gyermekotthonok egykori lakói

Jóvátételben részesülhetnek egy törvénytervezet szerint mindazok, akik 1966 és 1997 között erkölcsi károkat szenvedtek a romániai gyermekotthonokban.

Jóvátételben részesülhetnek a rémségek házaként működő gyermekotthonok egykori lakói
2024. szeptember 20., péntek

Több ezer homokzsákkal várják az árhullámot a Duna romániai szakaszán

A román vízügyi főigazgatóság (ANAR) Argeş-Vedea területi kirendeltségének munkatársai ezer zsákot és egyéb anyagot készítettek elő az árvízvédelmi töltés megerősítéséra a Duna romániai szakaszán.

Több ezer homokzsákkal várják az árhullámot a Duna romániai szakaszán
2024. szeptember 20., péntek

Ciolacu a Iohannisnak dedikált tervezetről: elviekben úgy a helyes, ha mindenki jelöltetheti magát

Az alkotmányos jogokat nem szabad korlátozni, az alaptörvény betartása a legfontosabb – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken.

Ciolacu a Iohannisnak dedikált tervezetről: elviekben úgy a helyes, ha mindenki jelöltetheti magát