Hivatalos állásfoglalást kér a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) azok után, hogy a magyar sportági szakszövetség kedden bejelentette: engedélyezte a történelmi Magyarország térképét ábrázoló molinók bevitelét a válogatott mérkőzéseire. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azt követően döntött így, hogy megkeresésére az UEFA és annak diszkriminációellenes csoportja (FARE) a Csányi Sándor vezette szövetség érvelését elfogadva elismerte, önmagában a történelmi Magyarország-térkép és az árpádsáv színei nem minősülnek rasszista magatartásnak. „Az egyeztetések eredményeképpen a történelmi Magyarország tiszteletét és a határon túli szurkolókkal való összetartozást szimbolizáló drapéria stadionba történő bevitelét a szövetség engedélyezni fogja” – állapította meg lapunk által is ismertetett állásfoglalásában az MLSZ.
A keddi bejelentés hatalmas felzúdulást váltott ki a román politikai életben és a futballvilágban.
A román sportélet számos képviselője megengedhetetlennek, „súlyos sértésnek” tekinti a fejleményeket, köztük olyanok is, akik nemrég még amellett érveltek, hogy a craiovai labdarúgócsapat szurkolóinak magyarellenes megnyilvánulása miért nem minősül akkora kihágásnak, hogy a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nak adják a 3 pontot. „A FRF hivatalos állásfoglalást kér az UEFA-tól. Itt most kinyílhat Pandora szelencéje, ilyen alapon Szerbia is jöhet olyan zászlóval, amely magában foglalja Koszovót is” – nyilatkozta kedden este Andrei Vochin, a Román Labdarúgó-szövetség elnökének tanácsadója.
A FRF szerdán reggel közleményben tért vissza a témára, és azt állítja: megkeresése nyomán azt a választ kapta az UEFA-tól, hogy nem engedélyezte a Magyar Labdarúgó-szövetség által emlegetett jelképeknek az „európai szintű” mérkőzéseken történő használatát a lelátókon. A román sportági szövetség szerint az MLSZ hibázott előző napi bejelentésével, a hasonló szimbólumoknak (Nagy-Magyarország-térkép – szerk. megj.) a feltüntetése ugyanis áthágná az UEFA fegyelmi szabályzatának előírásait, amelyek tiltják a „provokáló, politikai üzenetek” megfogalmazását. „A Román Labdarúgó-szövetség emlékeztet, hogy a revizionizmus nem elfogatott a futballban, és meggyőződésének ad hangot, miszerint az UEFA fegyelmi bizottságai szankcionálni fogják ennek a potenciálisan gyűlöletre és erőszakra uszító jelképnek az európai megmérettetéseken való használatát” – szerepel honlapján közzétett állásfoglalásában a FRF.
A 115-szörös román válogatott Gheorghe Popescu, a trikolórok egykori kapitánya felkérte a bukaresti hatóságokat, hogy sürgősen lépjenek közbe a Nagy-Magyarország-térkép kérdésében, amelynek szerinte nincs köze a sporthoz. Szerinte ebben az ügyben nem a sportági szövetség, hanem a politika az illetékes, a térkép ugyanis megállapítása szerint politikai szimbólum.
Természetesen nem maradhatott ki az ellenzők kórusából George Becali, a bukaresti FCSB (egykori Steaua) futballklub tulajdonosa sem. A Gheorghe Popescuhoz hasonlóan börtönt járt klubvezető mindazonáltal úgy vélekedett, ez a döntés semmilyen formában nem befolyásolja Romániát, meggyőződése szerint pedig az UEFA-nál nem tudják, mit jelent a Nagy-Magyarország. „És akkor mi változik, ha felteszik a térképet a pólókra, zászlókra? Visszaadjuk mi nekik Erdélyt? Legyünk egészségesek, mert nem adunk mi nekik vissza semmit!” – dörögte a Prosport sportportálnak adott nyilatkozatában Becali.
„Politikai érdekekről és tétekről” beszél a téma kapcsán Ionuț Stroe egykori román sportminiszter is.
A kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője közösségi oldalán posztolt bejegyzésében úgy vélekedett, a politikának nincs keresnivalója a sportban, és szerinte a Nagy-Magyarország-térképnek a lelátókon való használatának engedélyezése „veszélyes precedenst” teremtene. „Homlokegyenest ellentétben állna a sportot irányító valamennyi elvvel. Nem tenne mást (az engedélyezés – szerk. Megj.), mint szelet fújna a szélsőségesek vitorláiba, akik amúgy is folyton a zavarosban halásznak” – fogalmazott a román kormánypárt szóvivője. Stroe hozzátette, elvárja, hogy az UEFA ne fogadjon el ilyen kérést a magyarok részéről, „ne juttasson oxigénhez revizionista eszméket, ne hagyja megmérgezni a futballt politikai érdekek és tétek által”.
Megszólalt Marcel Ciolacu, a nagyobbik román kormányzó alakulat, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is, aki szerint „a labdarúgás nem politika”. Közösségi oldalán szerdán reggel posztolt bejegyzésében a bukaresti képviselőház elnöki tisztségét betöltő politikus közölte: az az Európai Labdarúgó-szövetségnek vissza kell vonnia határozatát, amellyel engedélyezte az MLSZ-nek Nagy-Magyarország térképének bannereken és zászlókon való használatát.
„A revizionista frusztrációknak nincs mit keresniük a sportrendezvényeken. A román szakszövetség elnökének az UEFA végrehajtó tanácsának tagjaként sürgősen kérnie kell ennek a döntésnek a visszavonását” – írta Ciolacu, aki a koalíciós megállapodás értelmében májustól átveszi a miniszterelnöki posztot a Cotroceni-palotában. A PSD elnöke a továbbiakban üdvözölte, és kiegyensúlyozottnak nevezte Asztalos Csabának, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökének a témában megfogalmazott álláspontját, reményét fejezve ki, miszerint ezt a „modellt” fogják átvenni magyarországi, valamint az UEFA illetékesei is.
Asztalos Csaba a Nagy-Magyarország térkép használatával kapcsolatos információt úgy kommentálta, hogy az európai szövetség téves döntést hozott, amely nem járul hozzá az államok közötti párbeszédhez. „Az UEFA nem hozott bölcs döntést, nem tudom, mi járt a fejükben; nem tudom, mivel érvelt a magyar futballszövetség. Nagy-Magyarország térképét kizárólag a történelemórákon kell használni, oktatási célokból. Ennek a térképnek revizionista jelentése van” – nyilatkozta a romániai diszkriminációellenes tanács magyar vezetője.
Egyébként a témáról cikkező román sajtó szinte kivétel nélkül azzal hozza összefüggésbe a mostani fejleményeket, hogy Orbán Viktor miniszterelnök stilizált Nagy-Magyarország-térképet ábrázoló sállal volt látható a magyar és a görög labdarúgó-válogatott tavaly novemberi mérkőzését követően. A román külügyminisztérium annak idején revizionista megnyilvánulásnak nevezte az esetet, a magyar kormányfő szurkolói kelléke pedig nagy visszhangot váltott ki a Magyarországgal szomszédos többi államban is. A miniszterelnök a Bukarestben, Kijevben, Zágrábban megfogalmazott bírálatokra úgy reagált: nem szabad belelátni a dolgokba olyat, ami nincs. „A foci nem politika. Ne lássunk bele olyat, ami nincs. A magyar válogatott minden magyar csapata, bárhol is éljenek!” – írta Facebook-oldalán posztolt bejegyzésében Orbán Viktor.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.