Az SOS Románia és a POT sem vesz részt a konzultáción, bűnözőnek tartják Iohannist

konzultációsorozat

Diana Şoşoacă diktátornak tartja Klaus Iohannis államfőt

Fotó: Grigore Popescu/Agerpres

Az SOS Románia párt és a Fiatal Emberek Pártja (POT) egyaránt úgy döntött, hogy nem vesz részt a Cotroceni-palotában a miniszterelnök kijelöléséről szóló konzultációsorozaton.

Hírösszefoglaló

2024. december 22., 14:452024. december 22., 14:45

Az SOS Románia elnöke, Diana Şoşoacă a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy „hivatásos bűnözőnek” és diktátornak tartja Klaus Iohannis államfőt, aki szerinte államcsínyt hajtott végre. „Az SOS Románia tiszteletben tartja az alkotmányt és az ország törvényeit, (...) nem vesz részt ezeken az álkonzultációkon, mert itt súlyos bűncselekmények történtek, és mi soha nem leszünk bűnrészesek” – jelentette ki a politikus.

Hozzátette: pártja tájékoztatta a szenátust, a képviselőházat és az alkotmánybíróságot az államfői tisztség megüresedéséről, ami szükségessé teszi az ügyvivő elnök kinevezését.

korábban írtuk

Az AUR nem tárgyal Iohannisszal, nem ismerik el legitimitását
Az AUR nem tárgyal Iohannisszal, nem ismerik el legitimitását

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion bejelentette, hogy pártja nem vesz részt a Cotroceni-palotában zajló konzultációkon, mert nem ismeri el legitim államfőnek Klaus Iohannist.

A Fiatal Emberek Pártjának elnöke, Anamaria Gavrilă azzal indokolta Facebook-oldalán a POT távolmaradását a konzultációkról, hogy a részvételükkel legitimálnának egy „erkölcstelen bűnözőt”.

A politikus bejegyzése szerint szombat éjféltől Romániának nincs már elnöke.

„A Cotroceni mai döntései ezért illegitimek és érvénytelenek” – idézte az Agerpres a politikust.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 28., szerda

Fritz: nem lenne ördögtől való, ha nem a PSD miniszterelnök-jelöltje alakítana kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) a párt által javasolt deficitcsökkentő intézkedéseket ismertette az államfővel a Cotroceni-palotában tartott keddi informális konzultáción – számolt be a sajtónak a találkozó után Dominic Fritz.

Fritz: nem lenne ördögtől való, ha nem a PSD miniszterelnök-jelöltje alakítana kormányt
2025. május 28., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ fenntartások nélkül el tudja fogadni Ilie Bolojant miniszterelnöknek

Egy technokrata miniszterelnök vezette kormány nem megoldás, mert politikai támogatás hiányában megbukna – jelentette ki szerdai parlamenti sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Kelemen Hunor: az RMDSZ fenntartások nélkül el tudja fogadni Ilie Bolojant miniszterelnöknek
2025. május 28., szerda

Parlamenti bunyó: bíróság elé állítják a volt képviselőt

Vádat emelt a legfőbb ügyészség Dan Vîlceanu volt parlamenti képviselő ellen hivatalos személy elleni erőszak, hivatali túlkapás és garázdaság gyanúja miatt, miután tavaly májusban a politikus bántalmazta a parlamentben Florin Romant.

Parlamenti bunyó: bíróság elé állítják a volt képviselőt
2025. május 28., szerda

Újabb riasztások eső és szél miatt, jégeső és szélvihar is előfordulhat

Újabb, az ország nagy részét érintő első- és másodfokú riasztásokat bocsátott ki heves esőzések és szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Újabb riasztások eső és szél miatt, jégeső és szélvihar is előfordulhat
2025. május 28., szerda

Grindeanu: az ország gazdasági helyzete volt a téma az államfővel folytatott egyeztetésen

Az ország jelenlegi gazdasági helyzetéről tárgyalt Nicușor Dan államfővel a szerda reggeli informális konzultáción a PSD küldöttsége a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező politikai alkulat ideiglenes elnöke, Sorin Grindeanu bejelentése szerint.

Grindeanu: az ország gazdasági helyzete volt a téma az államfővel folytatott egyeztetésen
2025. május 28., szerda

Hamis pozitív eredményt adott a közlekedésrendészet által használt drogtesztek csaknem fele

A román közlekedésrendészek által tudatmódosító szerek kimutatásra használt készülékek pozitív eredményeinek csaknem felére rácáfol később az igazságügyi orvostani intézet vizsgálata – jelentette a Digi24.ro hírportál.

Hamis pozitív eredményt adott a közlekedésrendészet által használt drogtesztek csaknem fele
2025. május 28., szerda

Nicușor Dan a konzultációk előtt: remélem, hogy két-három héten belül megalakul az új kormány

Az állami költségvetés kiegyenlítése és a kormányalakítás lesz a két fő témája a parlamenti pártok képviselőivel a Cotroceni-palotában folytatandó szerdai konzultációknak – jelentette ki Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dan a konzultációk előtt: remélem, hogy két-három héten belül megalakul az új kormány
2025. május 28., szerda

Ilie Bolojan a lehetséges kormánykoalícióról egyeztetett a pártokkal

Egy esetleges koalíciós kormány megalakításának esélyeiről egyeztetett kedden Ilie Bolojan, a szenátus elnöke, aki ügyvivő államfői megbízatása után várhatóan ismét átveszi a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöki tisztségét.

Ilie Bolojan a lehetséges kormánykoalícióról egyeztetett a pártokkal
2025. május 27., kedd

Daniel David: a középiskolai oktatás terén a kőkorszakban van Románia

A középiskolai oktatás terén Románia a kőkorszakban van – jelentette ki kedden Daniel David tanügyminiszter a romániai oktatáspolitikáról készült OECD-jelentést bemutató rendezvényen. Kifejtette, hogy a középiskolai oktatáson sürgősen változtatni kell.

Daniel David: a középiskolai oktatás terén a kőkorszakban van Románia