Fotó: Székelyhon
„Félretájékoztató kampánynak” tekinti, elítéli és alaptalannak tartja az RMDSZ parlamenti csoportja a Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter elleni vádakat, amely szerint a tárcavezető nem biztosítja a nemzeti parkok védelmét.
2022. október 04., 13:252022. október 04., 13:25
2022. október 04., 13:262022. október 04., 13:26
A szövetség képviselői és szenátorai kedden tették közzé állásfoglalásukat annak kapcsán, hogy Tánczos lemondását követeli a Declic civil szervezet, valamint az ellenzéki Mentsétek meg Romániát (USR) egyik EP-képviselője. Mint arról beszámoltunk, a tárcavezetőnek elsősorban a nemzeti parkok veszélyeztetettségét róják fel, de azt is, hogy magyarul beszélt az ellene kampányoló aktivistákkal.
„Tekintettel arra, hogy a nemzeti parkok területeinek bizonyos részei már eddig is szigorúan védettek voltak, Tánczos Barna miniszter javaslata, a nemzetközi szabályrendszer ajánlását figyelembe véve, az volt, hogy ezt a védettségi szintet az összterület háromnegyedére kell kiterjeszteni, azaz 75 százalékára. Ezzel a javaslattal a koalíció teljes mértékben egyetértett” – olvasható az RMDSZ honatyáinak állásfoglalásában. A szövetség szerint a kormányprogramba foglaltak alapján elkezdődtek a szigorúan védett területek kiterjesztésére vonatkozó eljárások, az érintett helyi lakossággal, szakemberekkel és civil szervezetekkel folytatott konzultációk. Az RMDSZ érthetetlennek tartja, miért volt szükség „lejárató kampányra” a miniszter ellen mindazok után, hogy a munkálatok jóval korábban megkezdődtek és hosszú idő után kimozdultunk a holtpontról. Az alakulat úgy véli, valószínűleg Tánczos Barna lejáratása a cél.
A szövetség emlékeztet, miszerint a szigorúan védett területek tulajdonosai számára tiltott a faanyag üzemszerű kitermelése, az európai rendelkezések értelmében a tulajdonosok számára bevétel-kompenzáció jár a ki nem termelhető famennyiség függvényében. Az RMDSZ szerint e téren is nagy előrelépés történt, hiszen hosszú idő után először Tánczos mandátuma alatt sikerült a környezetvédelmi tárcának kifizetnie valamennyi tartozást és a kompenzációkat időben és naprakészen törlesztenie, azaz az erdőtulajdonosakat első alkalommal kárpótolták időben az erdő kitermelését érintő bevételkiesés miatt.
Az RMDSZ képviselői és szenátorai támogatásukról biztosítják a székelyföldi politikust, aki az alakulat szerint eddigi munkája alapján „az utóbbi évek legeredményesebb környezetvédelmi miniszterének bizonyult”, ugyanakkor elítélik „az alaptalan, hazugságoktól hemzsegő és rosszindulatú hangulatkeltést”. „Meggyőződésünk, hogy Tánczos Barna személye a garancia arra, hogy a kormányprogramban vállaltak gyakorlatban is megvalósuljanak, továbbra is élvezi az RMDSZ parlamenti csoportjának a bizalmát” – üzenik a tárcavezető távozását követelő civileknek és politikusoknak a szövetség törvényhozói.
Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter lemondást követeli a Declic civil szervezet, valamint az ellenzéki USR egyik EP-képviselője; a tárcavezetőnek elsősorban a nemzeti parkok veszélyeztetettségét róják fel, de azt is, hogy magyarul beszélt.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
szóljon hozzá!