A román kormánypártok, valamint az ellenzéki AUR képviselői egyaránt úgy vélik, hogy Románia esetében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ítélete ellenére sem indokolt az azonos nemű személyek házasságának elismerése.
2023. szeptember 27., 16:452023. szeptember 27., 16:45
2023. szeptember 27., 17:182023. szeptember 27., 17:18
Az alakulatok arra reagáltak, hogy az európai bíróság (EJEB) idén május 23-án elítélte a román hatóságokat, amiért elutasítják az azonos nemű párok kapcsolatának polgári jogi elismerését. A testület megállapította, hogy a román állam megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkét, amely a családi és a magánélethez való jog tiszteletben tartását írja elő. Az EJEB megállapította, hogy Romániának kötelessége biztosítani az azonos neműek kapcsolatainak polgári jogi elismerését és megfelelő védelmét, még akkor is, ha a védelem formáját és típusát illetően bizonyos mérlegelési jogköre van.
Augusztusban a román állam fellebbezett az EJEB Nagykamarájánál az ítélet ellen, a testület bírái azonban elutasították az óvást. Lucian Romaşcanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi frakcióvezetője úgy véli, a kormánynak elemeznie kell az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) jogerős döntését, hozzátette ugyanakkor, hogy a döntést el kell magyarázni a hazai lakosságnak, Európával viszont „meg kell értetni, hogy jelentős kulturális különbségek vannak a tagállamok között”.
A PSD szenátusi frakcióvezetője emlékeztetett, Románia már korábban is vállalta, hogy elismeri az azonos neműek közötti házasságokat, amelyeket valamely uniós tagállamban kötöttek, hogy ezáltal lehetővé tegye a romániai tartózkodási engedély megszerzését. Hozzátette, az EJEB mostani döntésével kapcsolatban a kormánynak kell megtennie a következő lépéseket. A politikus kifejtette, Romániának uniós tagállamként az EJEB által kijelölt irányba kell tartania, de „óvatosan és időt hagyva, mert a társadalomnak el kell magyarázni, mit is jelent ez”.
Romaşcanu hozzátette, jogalkotási úton kell majd összhangba hozni a hazai törvényeket az európai jogszabályokkal, ennek módjáról és ütemtervéről az igazságügyi és a külügyminisztériumnak kell döntenie. Úgy vélekedett, a már említett kulturális különbségek miatt valószínűleg tárgyalások kezdődnek majd az EU-val a törvények hatályba lépésének határidejéről. „A döntés kötelező ereje nem kérdéses, lévén, hogy Románia az Európai Unió tagja, ami kötelezettségekkel is jár, de az elfogadás módjáról és ütemtervéről a kormány és a parlament szintjén kell tárgyalni” – fogalmazott a szociáldemokrata politikus.
A PSD-vel koalícióban kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) álláspontja szerint elhamarkodott döntést hozott az EJEB, amikor elutasította a román kormánynak az azonos nemű párok kapcsolatának polgári jogi elismerésére vonatkozó döntés elleni fellebbezését. Virgil Guran, a PNL alelnöke szerdán a szenátusban nyilatkozva rámutatott, valamennyi országnak megvan a maga jellegzetessége vallás, felfogás, hagyományok terén, és az EJEB-nek erre tekintettel kellene lennie. „Úgy vélem, elhamarkodott döntést hozott az EJEB (...) Megvitatjuk az ügyet a parlamentben és meglátjuk, mi a teendő” – fogalmazott a honatya.
„Mindenki azt tesz, amit akar, de én úgy gondolom, hogy tekintettel kell lennünk a népünk hagyományaira is, mindarra, amit őseink tanítottak” – szögezte le Guran, aki szerint „eléggé kényes helyzet” alakult ki a téma kapcsán. Megkérdezték tőle az újságírók, lehetségesnek tartja-e, hogy egy jogszabállyal még a jövő évi választások előtt összhangba hozzák a vonatkozó hazai törvényeket az uniós jogrenddel. A szenátor azt mondta, a személyes véleménye az, hogy nem lehetséges, de erről a vezetőtestületekben hozzák meg a döntést.
Eközben George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke kijelentette, hogy „egyetlen európai bíróságnak sem áll jogában” dönteni a Romániában kötött házasságokról, hozzátéve, tiszteletben tartja azokat az uniós államokat, ahol engedélyezett az azonos neműek házassága, amennyiben ezek a házasságok „ezen államok területén fejtik ki hatásukat”. Az ellenzéki parlamenti képviselő kritikával illette ennek kapcsán Cătălin Predoiu és Alina Gorghiu volt és jelenlegi liberális igazságügyi minisztert, amiért nem védelmezték ebben az ügyben Románia álláspontját.
Az AUR 2024-től kormányon lesz, és az AUR úgy gondolja, hogy egyetlen európai bíróságnak sem áll jogában dönteni a romániai házasságokról” – idézte Simiont az Agerpres hírügynökség. A szélsőségesen nacionalista AUR elnöke szerint ha külföldi igazságszolgáltató intézmények döntenek arról, hogy „a románoknak mi a jobb”, az azt jelenti, hogy „a románok már nem urak saját hazájukban”.
A külföldiek romániai jogállásáról szóló sürgősségi rendeletet kiegészítő jogszabálytervezet nem szabályozza az azonos neműek házasságának vagy bejegyzett élettársi kapcsolatának elismerését Románia területén.
Az Európai Unió demokratikus, nem pedig zsarnoki intézmény, így nem merül fel, hogy az azonos neműek úgynevezett házasságának elismerését kötelezővé tegye az unió egész területén – mutatott rá kedden a román ortodox egyház (BOR) szóvivője.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.
A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.
Nincs napirendben a bukaresti kormánykoalícióban az elnökválasztás időpontjának áthelyezése – jelentette ki Ionuț Stroe, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
A Román Posta a kifizetési naptárban rögzítettnél öt nappal korábban, április 27-én megkezdte a májusi nyugdíjak kézbesítését, és becsléseik szerint a pénteki nap végére megközelítik a maximális kézbesítési arányt.
Romániában sokszínű a sajtópaletta, adott a lehetőség a közérdekű tényfeltáró munkához, azonban a sajtófinanszírozás átláthatatlansága azonban csorbítja a függetlenséget, és rontja a tájékoztatás megbízhatóságát.
szóljon hozzá!