Arafat: hamarosan kötelezővé válhat a maszkviselés a romániai utcákon is

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Kötelezővé válhat a védőmaszk viselése a romániai utcákon is, ha magas marad az új esetszám – jelentette ki csütörtök este Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár.

Krónika

2020. október 09., 10:162020. október 09., 10:16

Idézet
Világos, hogy előfordulhat ez is. Nem akarom, hogy értelmezésre adjon okot, és azt mondják, kész, Arafat azt mondta, hogy holnaptól maszk, de egy hasonló döntés nagyon közel lehet, ha a helyzet nem kerül ellenőrzés alá, és ha a továbbiakban is lesznek emberek, akik saját magukat csapják be”

– jelentette ki az egészségügyi szakember a Digi 24 hírtelevízió műsorában. 

Ismételten hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nagyon fontos a maszk viselése a zárt terekben, mivel a koronavírus a nem megfelelően szellőző zárt terekben, a zsúfolt zárt terekben terjed a legjobban.

„A maszk egy eszköz, amely megvédi az egészséges embert, de egyúttal megelőzi azt is, hogy a fertőzött személy – aki sok esetben nem tudja, hogy fertőzött (tünetmentes) – átragassza a kórt másokra is. A maszkviselés megelőzi, hogy ártsunk másoknak” – húzta alá Arafat.

korábban írtuk

Nem kellene feszegetni az egészségügy határait – üzeni Raed Arafat és Nelu Tătaru
Nem kellene feszegetni az egészségügy határait – üzeni Raed Arafat és Nelu Tătaru

Előfordulhat, hogy Románia is Olaszország és más olyan államok sorsára jut, és a kórházak túlzsúfoltsága miatt az orvosoknak kell eldönteniük, hogy melyik páciens kerül intenzív terápiára, és ki nem – vallja Raed Arafat belügyi államtitkár.

Idézet
Ez egy olyan betegség, aminek a megelőzése ennyire egyszerű: maszk, távolságtartás, alapvető higiéniai szabályok betartása. Ha mindannyian viselünk maszkot ott, ahol kell, és betartjuk a szabályokat, máris jelentősen lassítjuk a terjedést, és meg tudjuk akadályozni az esetszámok exponenciális növekedését”

– hangsúlyozta az államtitkár. Zárásképpen pedig leszögezte:

Idézet
Hamarosan sor kerülhet erre (a maszkviselés kötelezővé tételére szabadtéren is – szerk. megj.) egyes helyeken, ha a számok továbbra is nőnek”.

korábban írtuk

Arafat szerint nehéz időszak következik, de nem aggódik az intenzív terápiás ágyak száma miatt
Arafat szerint nehéz időszak következik, de nem aggódik az intenzív terápiás ágyak száma miatt

A koronavírus-járványhoz társulni fog a szezonális influenza, nehéz időszak következik a kockázati csoportokhoz tartozó személyek számára – kongatta meg a vészharangot Raed Arafat államtitkár, aki éppen ezért az influenza elleni oltás beadását tanácsolja.


Mint ismeretes, jelen pillanatban Romániában a zsúfolt közterületeken kötelező a szabadtéri maszkviselés bizonyos idősávokban. Ugyanakkor azokban a megyékben, ahol magas az átfertőzöttség aránya, már szóba került, hogy kötelezővé tegyék a védőmaszk viselését szabadtéren is mindenhol.

3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 27., vasárnap

Módosítaná az alkotmánybíróság működését szabályozó törvényt a szélsőséges párt

Az alkotmánybíróság megszervezéséről és működéséről szóló 1992/47-es törvényt módosító tervezetet nyújtott be a parlamentbe a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a jövőbeni „választási visszaélések” megelőzése érdekében.

Módosítaná az alkotmánybíróság működését szabályozó törvényt a szélsőséges párt
2025. április 27., vasárnap

Valós időben követhető lesz a részvétel az elnökválasztáson

A Központi Választási Iroda (BEC) május 3-án, szombaton és 4-én, vasárnap is közli az elnökválasztási részvétellel kapcsolatos adatokat.

Valós időben követhető lesz a részvétel az elnökválasztáson
2025. április 26., szombat

Mázsaszám foglalták le a csempészdohányt a rendőrök

Több mint 16 millió szál csempészett cigarettát és közel 500 kilogramm dohányt foglaltak le a rendőrök az év első három hónapjában – tájékoztatott szombaton a román rendőrség.

Mázsaszám foglalták le a csempészdohányt a rendőrök
2025. április 26., szombat

Viharriasztás lesz érvényben a hétvégén az ország felében

Az ország mintegy felét érintő első- és másodfokú viharriasztásokat bocsátott ki szombaton felhőszakadások és légköri instabilitás miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Viharriasztás lesz érvényben a hétvégén az ország felében
2025. április 26., szombat

Nőtt a költségvetési hiány, de a pénzügyminiszter szerint látszik a pozitív változás

A kiadások csökkentését és a beruházások növelését folytatni kell – állapította meg Tánczos Barna pénzügyminiszter azzal kapcsolatban, hogy idén március végén 2,28 százalékra nőtt a GDP-arányos költségvetési hiány.

Nőtt a költségvetési hiány, de a pénzügyminiszter szerint látszik a pozitív változás
2025. április 25., péntek

Legfelsőbb bíróság: érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat

A legfelsőbb bíróság teljes egészében hatályon kívül helyezte a ploiești-i ítélőtábla közigazgatási részlegének csütörtöki ítéletét, megállapítva, hogy a bíróságok nem vizsgálhatják felül az alkotmánybírósági határozatokat.

Legfelsőbb bíróság: érvényben marad az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat
2025. április 25., péntek

A romániaiak több mint 60 százaléka szerint rossz irányba tart az ország

A romániaiak több mint 60 százaléka szerint az ország rossz irányba tart, ezért a választók elvárják a következő államfőtől, hogy valós és mélyreható változást idézzen elő – állapította meg a legutóbbi felmérésekre hivatkozva az ASPES.

A romániaiak több mint 60 százaléka szerint rossz irányba tart az ország
2025. április 25., péntek

Még egy kis vakációs játék és szórakozás: hétfőtől folytatódik a tanítás

Véget ér vasárnap a húsvéti vakáció, hétfőtől folytatódik a tanítás az iskolákban.

Még egy kis vakációs játék és szórakozás: hétfőtől folytatódik a tanítás
2025. április 25., péntek

Az alkotmánybíróság is fellebbezett a döntését „felfüggesztő” ítélet ellen

Az alkotmánybíróság is megfellebbezte pénteken a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő határozatát felfüggesztő csütörtöki bírósági ítéletet – adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Az alkotmánybíróság is fellebbezett a döntését „felfüggesztő” ítélet ellen
2025. április 25., péntek

Jó egy hét alatt több mint 130, az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat elleni keresetet nyújtottak be

Alig több mint egy hét alatt, április 8. és 17. között több mint 130, a 2024. decemberi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat megsemmisítésére vagy felfüggesztésére irányuló keresetet nyújtottak be a román táblabíróságokon – írja a <a href="https://hotnews.ro/

Jó egy hét alatt több mint 130, az elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozat elleni keresetet nyújtottak be