Fotó: Székelyhon TV
A koronavírus-járványhoz társulni fog a szezonális influenza, nehéz időszak következik a kockázati csoportokhoz tartozó személyek számára – kongatta meg a vészharangot Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyminisztériumi államtitkár, aki éppen ezért az influenza elleni oltás beadását tanácsolja.
2020. szeptember 14., 11:272020. szeptember 14., 11:27
„Arra számítunk, hogy októberben meglátszanak majd a különböző tevekénységek újraindításának – mint az iskolába, a munkahelyekre való visszatérés – hatásai” – jelentette ki Arafat az Antena 3 hírtelevízió vasárnap esti műsorában.
„Így nekünk erre is fel kell készülnünk. De még egy dologra szintén, amit már említettem: a szezonális influenzára. A koronavírus-járványhoz társulni fog a szezonális influenza, nehéz időszak következik a kockázati csoportokhoz tartozó személyek számára, ezért a tanács, amit már adtunk, és megismételünk: oltassák be magukat a szezonális influenza ellen” – mondta az államtitkár.
Tovább csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk megközelítette a 103 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 4163 elhalálozást jegyeztek, 36-tal többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs.
Ismételten leszögezte: szükség van az óvintézkedések betartása, így próbálva megelőzni a fertőzést.
„Ha azt látjuk, hogy nem elég, akkor át lehet venni a műtét utáni ellátásra elkülönített intenzív terápiás ágyakból” – magyarázta Arafat, megjegyezve, mostanáig nem volt olyan nap, amikor az intenzív ellátásra szoruló pácinesek száma meghaladta volna az 550-560-at.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
1 hozzászólás