Archív felvétel
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Újabb házkutatásokat tartottak hétfőn hat Temes és Arad megyei helyszínen annak a nemzetközi embercsempész-hálózatnak az ügyében, amelyre júniusban csaptak le a román, szerb és német hatóságok – közölte a román határrendészet és a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
2023. augusztus 28., 23:452023. augusztus 28., 23:45
A vádhatóság szerint a külföldről irányított török és román nemzetiségű gyanúsítottak török és iraki migránsok illegális Nyugat-Európába szállításában vettek részt a Törökország – Bulgária/Szerbia – Románia – Németország útvonalon.
A DIICOT közleményéből kiderült: a bűnszövetkezet több sejtje működött azonos módszereket használva, a feladatokat egymás között leosztva Romániában.
A bűnszövetkezet más tagjai Romániában legálisan tartózkodó, az országba vendégmunkásként érkezett külföldieket is toboroztak, azt ígérve nekik, hogy Németországba juttatják őket. A tavaly alakult hálózatot Németországból, Szerbiából és Törökországból irányították a bűnszövetkezet vezetői.
A romániai gyanúsítottak feladata az volt, hogy Temesváron és Aradon saját lakásukban vagy erre a célra bérelt szállásokon elbújtassák a migránsokat csoportokba gyűjtésük érdekében. Miután összegyűlt a megfelelő létszám, a zöldhatáron keresztül indították útnak a migránsokat Magyarország felé, vagy olyan hivatásos gépkocsivezetőket szerveztek be, akik a rakomány közé bújtatva próbálták átszöktetni a bevándorlókat a román-magyar határon. A belföldi közlekedésnél az embercsempészek felvezető autókat használtak, amelyek figyelmeztették az esetleges rendőri jelenlétre a migránsokat szállító gépkocsivezetőket.
A hétfőn előállított hat gyanúsított közül ötöt a DIICOT bukaresti központjába visznek kihallgatásra, a hatodikat a rendőrség szervezett bűnözés elleni igazgatóságának temesvári munkacsoportja hallgatja ki. Az ügy júniusban előállított 18 gyanúsítottja közül többet hatósági felügyelet alá, 10-et pedig már vád alá helyeztek – közölte a DIICOT. A határrendészet szerint a hálózat most lebuktatott tagjainak négy „migránsszállítmányát” fogták el a Tornya–Battonya és a nagylaki határátkelőkön.
Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori fasiszta mozgalom egyik képviselője, Ilie Lăcătușu ortodox pap szentté avatását.
Marcel Ciolacu kormányfő szerint Romániában a medvék nagy száma problémát jelent, és amint a képviselőház elfogadja a medvepopuláció szabályozásáról szóló törvénytervezetet, a környezetvédelmi miniszter ismertetni fogja a következő lépéseket.
Egyre gyakoribbak a tűzesetek az országban a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Nem tudni, mikor kap Románia új Patriot légvédelmi rakétaüteget ahelyett, amelyet átad Ukrajnának – ismerte el Angel Tîlvăr román védelmi miniszter.
Közzétették pénteken az érettségi vizsga végleges eredményeit a bacalaureat.edu.ro oldalon – közölte az oktatási minisztérium. A dolgozatok óvások utáni újrajavítását követően 1,8 százalékkal, 78,2 százalékra nőtt a sikeresen érettségizők aránya.
Az úgynevezett Anastasia-törvény hatályba lépése óta eltelt egy évben 20 százalékkal csökkent az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök okozta balesetekben elhunytak száma – jelentette ki pénteken a jogszabály kezdeményezője.
Emberölési kísérlet, a közbiztonságra veszélyes eszköz használata, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt hét évre intézetbe küldik azt a 17 éves fiút, aki tavaly késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A nagy kánikula a vonatközlekedést is befolyásolja, a normál sebességhez képest átlagosan 20-30 kilométer/órával csökken a szerelvények haladási sebessége a teljes romániai vasúti hálózaton– közölte a Román Vasúttársaság (CFR).
Lehetséges, hogy áramkimaradások fordulnak elő a napokban tomboló kánikula miatt – ismerte el Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.
Kihallgatják pénteken a legfőbb ügyészségen Petre Roman volt miniszterelnököt az 1990-es bányászjárás ügyében, amelyben emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)