Fotó: Facebook/AUR
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt nyilatkozta hétfő este a Digi24-nek, hogy a 2024-es választások „legnagyobb veszélye” a szélsőjobb győzelme, ami „semmi jót nem eredményezne Románia számára”.
2023. december 19., 13:012023. december 19., 13:01
Kelemen azt is elmondta, hogy az RMDSZ saját jelöltet indít az államelnök-választásokon, de nem ő lesz a jelölt.
„Nem térhetünk vissza a huszadik század harmincas éveinek legionárius, fasiszta ideológiájához” – jelentette ki az interjúban az RMDSZ elnöke, aki arra figyelmeztetett, hogy a parlamentben az utóbbi három évben gyakori a verbális agresszió, és Románia nem mehet ezen az úton a következő években. „Ez minden közösség számára veszélyt hordoz magában” – szögezte le.
A politikus úgy vélekedett,
A törvényhozók agresszív viselkedése ugyanis rossz példát mutat a lakosságnak.
Kelemen arról is beszélt, hogy a szélsőséges politikai alakulatok előretörését többek között az okozhatja, hogy az emberek „dühösek”, elvesztették a „mainstream” pártokba vetett bizalmukat, mert azok túl sok olyan ígéretet tettek, amelyet nem tartottak be.
Ugyanakkor közölte:
„Háromszor voltam jelölt, tudom, hogy kell végigvinni egy kampányt, de most máson a sor. Még nem tudom, ki lesz az, ezt az európai parlamenti választások után fogjuk eldönteni, valamikor jövő nyáron” – mondta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke azt is leszögezte: kizártnak tartja az AUR-ral való együttműködést.
Azt is leszögezte:
Rámutatott arra, hogy „az áfából évente 13-14, de egyesek szerint 30 milliárd lej marad valahol az állami költségvetés és a cégek között”.
„Az adóbeszedés szintje katasztrofális. A munka adóterhe pedig túlontúl magas egy olyan, fejlődésben levő ország esetében, mint Románia. Ezen a téren tehát nem emelni, hanem csökkenteni kellene az adókat. És van még néhány előírás, amin módosítani kellene” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Kelemen kifejtette, hogy
„Amíg a kormánynak egyrészt nincs meg a bátorsága, másrészt nincs meg a víziója (...) hozzányúlni a strukturális deficithez, addig ezek az improvizációk nem oldanak meg semmit, sem a kórházak, sem a nyugdíjak, sem az iskolák terén. Évente több tízmilliárdot kellett volna elkülöníteni az iskolákra, az iskolák felújítására, az iskolák biztonságossá tételére, a kórházakra” – mondta a politikus.
A 2024-es állami költségvetés-tervezetről kijelentette:
Az RMDSZ már évek óta küzd azért, hogy a jövedelemadó fölött az önkormányzatok rendelkezhessenek – emlékeztetett.
Kelemen „katasztrofálisnak” nevezte a liberális pénzügyminiszter által összeállított jövő évi költségvetést. A tervezetben elfelejtették például elkülöníteni az Európai Beruházási Bank programjában szereplő 26 kórház megvalósításához szükséges összegeket – mutatott rá.
Hangsúlyozta: jómaga is részt vett néhány tanácskozáson, amelyen ez a téma felmerült, és mindannyiszor kijelentette, hogy ezt nem szabad megtenni.
Elutasította pénteken a bukaresti ítélőtábla a Gheorghe Ursu volt politikai fogoly kínvallatóit jogerősen felmentő ítélet felülvizsgálatára vonatkozó kérelmet, amelyet a legfőbb ügyészség nyújtott be.
Megnyílt az út azelőtt, hogy Románia mintegy 70 millió dollár értékben Sidewinder rakétákat vásároljon az Egyesült Államoktól, miután a washingtoni illetékesek rábólintottak a tranzakcióra.
Elkezdődött pénteken a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti (EP) választásokat megelőző kampányidőszak, amely csupán az első az idei szuper választási évben, hiszen idén még elnök- és parlamenti választást is tartanak.
A romániai polgárok közel fele szerint az ország európai uniós csatlakozása inkább pozitív eredményekkel járt – derül ki egy friss felmérésből.
A kormány bukaresti épülete előtt készül tüntetni május 13-án, hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) 29 tagszervezetével együtt. A megmozdulással a munkabérek adóterheinek csökkentését akarják kiharcolni.
12 millió lejt utalnak ki a Slănic városában történt útbeszakadás miatt szükséges talajstabilizációs munkálatokra a bukaresti kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében.
Bár a brassói regionális útigazgatóság a hónap elején közölte, hogy az útkarbantartók elkezdték eltakarítani a havat a Transzfogarasi útról, nehézségekbe ütköztek a lavinaveszélynek is kitett útszakaszon.
Jelentősen visszaesett a légúti megbetegedések előfordulása az április 29. és május 5. közötti héten az előző héthez képest – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Felszólította csütörtökön Marcel Ciolacu miniszterelnök a felügyelő hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a zsugorinfláció ellen, ugyanis az „a fogyasztók megtévesztésének egy formája”.
Marcel Ciolacu kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán kijelentette, nem beszélt senkivel az államelnök-választás időpontjának megváltoztatásáról.
1 hozzászólás