Most ezt a stabilitást egy hatalmas parlamenti többség is erősíti. A tavaly november óta eltelt időszak megcáfolta azokat, akik a várható belső feszültségek miatt rövid időt jósoltak a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok RMDSZ-szel kiegészülő koalíciójának.

Mi a magyarázata annak, hogy a korábban egymást útszéli hangon gyalázó két nagy párt zökkenőmentesen tud együttműködni? Az első erős érv az érdek. Az uniós helyreállítási alapokból érkező pénz szétosztásának lehetősége azonnal előhozta a szociáldemokrata és nemzeti liberális vezetőkben a pragmatikus üzemmódot. Miután ez a két csapat uralja Románia önkormányzatainak közel nyolcvan százalékát, gyorsan felismerték: nagy kár érné őket, ha most elszalasztanák a pénzterítést. Tehetik mindezt úgy, hogy nem kell naponta kis csatákat vívni a hepciáskodó, hisztériázó Mentsétek meg Romániát Szövetséggel.

Aztán van némi félelem is a korábban szemben álló táborokban. Egyre hangosabb lett a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok szavazóbázisában egyaránt gátlástalanul halászgató Románok Egyesüléséért Szövetség, amely csak arra vár, hogy a két nagy párt egymást gyengítve háborúzzon. A jól működő koalíció egyébként csak azokat lepi meg, akik komolyan vették a korábbi performanszokat: a vörös pestisezést, a jó napot kívánok peszedét. Operettellentét volt ez a politika iránt még érdeklődőknek, olcsó heccelés, semmi több.

Nincsenek a romániai politikában elvi álláspontok, ideológiai összecsapások és ellenséges viszonyok. Helyezkedés van, ügyeskedés, élelmeskedés, legrosszabb esetben túlélés.

Van még egy összetartó ereje a „nagykoalíciónak”: a mélyállamnak is nevezett titkosszolgálati befolyás. Ott, a „háttérben” is úgy érezték, eljött a pénzosztás, tehát a stabilitás ideje.

Az ukrajnai háború kitörése csak megerősítette a tavalyi döntés helyességét. Aki összeesküvés-elméletet kiált a politikailag aktív hírszerzés emlegetése kapcsán, annak érdemes elgondolkodni azon, miért került azonnal a süllyesztőbe a Nicolae Ciucă elleni plágiumvád, s miként lehet ekkora médiacsendet biztosítani az ügy eltussolásához.

A hasznos bukaresti stabilitás ugyanakkor nem jár együtt a hatékonysággal, hozzáértéssel, a hitelességgel. El lehet fogadni egy olyan miniszterelnököt, akinek nem erőssége a beszéd, de remek politikus, irányító, szervező. Csakhogy a kormány hadseregből exportált feje – azontúl, hogy egyetlen mondat megfogalmazása is sajnálatra méltó erőfeszítésébe kerül – eddig egyetlen erősséget sem villantott meg. Politikai súlytalansága, konfliktuskerülő magatartása és sikeres katonai múltja miatt viszont elfogadják őt a koalíciós felek, ami jelenleg bőven elég a stabilitáshoz.

A második elnöki mandátuma felénél tartó, tökéletesen motiválatlan Klaus Iohannis az eddiginél is szürkébb árnyalatra váltott, a kormánytagok nagyobbik része ugyanúgy improvizál, az elkövetkező hónapra tervez hosszabb stratégiák helyett, mint elődeik tették az utóbbi harminc évben folyamatosan. Színfoltnak itt van nekünk Petre Daea, az újraaktivált mezőgazdasági miniszter, aki a romániai médiafogyasztók többségében egyszerre idézi fel a Ceaușescu-korszak vezető figuráit és a derék, jópofizó szomszédot.

A kormányzati észrevehetetlenség a külpolitikában is megnyilvánul. Talán ennek az eredménye is Románia visszafogottsága az ukrajnai háború kapcsán, ami akár stratégiának sem rossz egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi viszonyok gyorsan változnak.

A járvány, a háborús energetikai, inflációs válság, az egyre súlyosabbá váló szárazság évében A tanú című magyar filmklasszikusból parafrazálhatjuk Pelikán gátőrt a tömör kormányjellemzéshez: kicsit szürke, kicsit gyenge, de stabil.