A megkérdezett diákok 76 százaléka a ChatGPT-t használja, illetve ismeri, ami összhangban áll a külföldi tendenciákkal
Fotó: Pixabay
Egy friss tanulmány szerint a romániai diákok hajlamosabbak segítségül hívni a tanulás, munkavégzés során a mesterséges intelligenciát, mint külföldi társaik. Bár az eredményeknek vannak pozitív vonatkozásai is, határozottan aggodalomra ad okot, hogy a fiatalok közel fele szerint a mesterséges intelligencia ritkán vagy soha nem téved.
2024. február 09., 14:012024. február 09., 14:01
A romániai fiatalok körülbelül 6 százaléka a mindennapokban is használja a mesterséges intelligenciát, akár statisztikai adatok, akár vendéglők keresésére, és többségük megbízhatónak tartja a kapott információkat. Egy friss a felmérés szerint – melynek eredményeit a HotNews hírportál ismertette – a résztvevő fiatalok 52,5 százaléka már több alkalommal is használta a mesterséges intelligenciát, 22,8 százalékuk hallott róla és úgy véli, hogy ki fogja próbálni, és csupán 5,2 százalék mondta azt, hogy soha nem hallott róla. Fontos kiemelni, hogy
Összehasonlításképpen: egy 2023 májusában az angliai Northampton Egyetemen végzett kutatás szerint a válaszadók 62 százaléka nem használja a mesterséges intelligenciát. A HotNews cikke szerint a mesterséges intelligencia használatának vagy nem használatának okai sokfélék lehetnek: míg előbbi esetében például a kíváncsiság fontos tényező, utóbbi esetében a kapott információk pontatlansága a fő ok.
Mindez azt sugallja, hogy érdekli őket a technológia, és már felfedezték vagy hamarosan felfedezik az abban rejlő lehetőségeket. A megkérdezettek 32 százaléka szerint az MI növeli hatékonyságukat, azaz időt takarítanak meg általa, illetve csökkentheti a tanulás során kifejtett erőfeszítéseiket. A válaszadók 14 százaléka inspirációs forrásként tekint a mesterséges intelligenciára, azaz nem használják fel változatlanul a generált tartalmakat, hanem csak kiindulópontként tekintenek rá, hogy saját egyedi tartalmakat hozzanak létre – akár akadémiai környezetben is.
Nagy az aggodalom amiatt, hogy a hallgatók a mesterséges intelligenciával „íratják meg” dolgozataikat, miközben fogalmunk sincs arról, hogy az eddigi értekezéseket egy barát írta-e meg vagy az internetről vásárolták – jelentette ki Daniel David.
A diákok azt nyilatkozták, hogy akkor is a mesterséges intelligenciát hívják segítségül, ha a Google által nem találnak választ valamire. Szakértők szerint ez magas kockázatot jelent a dezinformáció szempontjából, illetve fennáll annak a veszélye, hogy a diákok függővé válnak az MI által generált tartalomtól.
A megkérdezett diákok 76 százaléka a ChatGPT-t használja, illetve ismeri, ami összhangban van a külföldi tendenciákkal. A felmérés arra is kitért, hogy a mesterséges intelligenciát először használók több mint fele azt várta, a generált szöveg rosszabb minőségű lesz a saját írásához képest, amit végül 30 százalék így is ítélt meg. Ellenben a mesterséges intelligenciát gyakrabban használók csupán 15 százaléka véli úgy, hogy a saját szövege jobb, mint az MI által írt.
A téma azért is nagyon fontos, mert egyre több helyen felhívják a figyelmet, miszerint bár a ChatGPT és társai bizonyos esetekben nagyon hasznosak, hajlamosak kitalálni dolgokat, olyan információkat, amelyek felhasználása nagyon káros lehet, például egyetemi tanulmányok során.
{K2
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!