A járványtani intézet vezetője szerint veszítenek agresszivitásukból a koronavírus újabb mutációi

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A koronavírus újabb mutációi várhatóan nem lesznek agresszívek, de a korábbiaknál gyorsabban terjednek majd – véli a bukaresti Matei Balş Járványtani Intézet orvos-igazgatója.

Hírösszefoglaló

2022. augusztus 03., 11:462022. augusztus 03., 11:46

Adrian Marinescu az Agerpres hírügynökségnek elmondta, a szakemberek a korábbi világjárványokat okozó vírusok viselkedésére alapozzák ezt a prognózisukat. Emlékeztetett arra, hogy száz évvel ezelőtt a spanyolnáthát terjesztő kórokozónak is csökkent az agresszivitása.

Az igazgató szerint a világjárvány jelenlegi szakaszában az emberek „együtt élnek” a koronavírussal, a fertőzöttek többsége csak a nátha tüneteit mutatja, és nem szorul kórházi kezelésre.

„Ez az együttélés lehetővé teszi a normalitást a világjárvány körülményei között is. Az emberek különösebb korlátozások nélkül élhetik az életüket. (...) Tehát már nem tapasztaljuk azt, amit a pandémia első hullámaikor. Ez egy teljesen eltérő helyzet” – magyarázta a virológus.

Adrian Marinescu elképzelhetőnek nevezte, hogy az őszi tanévkezdéskor ismét megnő a fertőzések száma, de ezeket már a vírusnak egy kevésbé agresszív változata okozza majd.

Ezért az a hullám nem fogja megterhelni az egészségügyi rendszert, nem fognak megtelni betegekkel a kórházak intenzív terápiás részlegei.

A szakember ugyanakkor fontosnak nevezte, hogy nagy számú fertőzött esetén legyen elegendő számú kezelési és tesztelési központ a betegek ellátásra. Ezzel ugyanis megelőzhető a kórházak sürgősségi osztályainak a járvány korábbi hullámaikor tapasztalt megrohamozása.

„Higgadtságra, kiegyensúlyozottságra van szükség. Az embereknek meg kell érteniük: a fertőzések megnövekedett száma nem jelenti azt, hogy megismétlődik, ami a Delta-variáns esetében történt, amikor a koronavírus súlyosabb megbetegedéseket okozott. (...) Nem lesz ilyen helyzet” – nyilatkozta Adrian Marinescu.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Kelemen Hunor emelné az áfát és megnyirbálná az „extravagáns” bérjuttatásokat

Az eddig terítékre került megszorítások közül az RMDSZ elnöke két százalékponttal megemelné az áfát, ugyanakkor bővítené azoknak a körét, akik egészségbiztosítási hozzájárulásra kötelesek.

Kelemen Hunor emelné az áfát és megnyirbálná az „extravagáns” bérjuttatásokat
2025. június 16., hétfő

A nők elleni erőszak terén Románia „vezető” helyen áll az EU-tagországok között

Európai uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.

A nők elleni erőszak terén Románia „vezető” helyen áll az EU-tagországok között
2025. június 16., hétfő

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból

Mintegy 200 román állampolgár kérte az evakuálását Izraelből és Iránból a közel-keleti válsághelyzet miatt – közölte hétfőn a külügyminisztérium európai, közel-keleti és afrikai ügyekkel megbízott államtitkára.

Mintegy 200 román állampolgár kérte evakuálását Izraelből és Iránból
2025. június 16., hétfő

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai

A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.

Feljelentik Ciolacut és Grindeanut a Nordis ingatlanpanamájának károsultjai
2025. június 16., hétfő

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét

Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.

Vasile Blaga: balekok vagyunk, ha ismét elfogadjuk a PSD által javasolt rotációs miniszterelnökcserét
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

Tüdőrákja van Ion Iliescu volt államfőnek – közölte hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dr. Agrippa Ionescuról elnevezett kórháza.

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében
2025. június 16., hétfő

Daganatot találtak Ion Iliescu tüdejében

2025. június 16., hétfő

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését

Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.

Bosszantja a PNL-t és az USR-t, hogy Nicușor Dan halogatja a kormányfő kinevezését
2025. június 15., vasárnap

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok

A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.

Izraelben, Iránban, Jordániában is rekedtek román állampolgárok, Betlehemben zarándokcsoportok
2025. június 15., vasárnap

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt

Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.

Aggódik a román külügy a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt
2025. június 15., vasárnap

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van

Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.

Medve támadt egy erdészre, az áldozat súlyos állapotban van