A kormánynak kell döntenie arról, hogy az evakuáláshoz használhatnak-e katonai repülőgépeket
Fotó: Facebook/Román külügyminisztérium
Mintegy 200 román állampolgár kérte az evakuálását Izraelből és Iránból a közel-keleti válsághelyzet miatt – közölte hétfőn a külügyminisztérium európai, közel-keleti és afrikai ügyekkel megbízott államtitkára.
2025. június 16., 19:582025. június 16., 19:58
Clara Staicu tájékoztatása szerint munkatársai állandó kapcsolatban állnak a hazaszállításukat kérő román állampolgárokkal, és vizsgálják az evakuálásuk lehetőségeit. Arról, hogy katonai repülőgépeket küldjenek értük, a kormány hivatott dönteni – tette hozzá az Agerpres hírügynökség szerint.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy a külügyminisztérium június 13-ra, péntekre virradóra válságstábot állított fel a közel-keleti helyzet kapcsán esedékes intézkedések összehangolására. Clara Staicu arról is beszámolt, hogy a hatóságok felhívására válaszolva
Az államtitkár szerint vizsgálják a nem létfontosságú diplomáciai személyzet kimenekítésének lehetőségét is, de erről még nem született végleges döntés. A külügyminisztériumnak nincsenek információi arról, hogy román állampolgárok is megsérültek volna az izraeli vagy az iráni fegyveres támadásokban – tette hozzá Clara Staicu.
Izrael a múlt pénteken megtámadta az iráni atomlétesítményeket, amelyek szerinte fenyegetést jelentenek számára, válaszul a perzsa állam izraeli célpontokat bombáz folyamatosan. A rakétatámadásoknak több tucat halálos áldozata és sérültje van már, főleg civilek.
Hétfőre virradóra is folytatódtak a katonai műveletek Izrael és Irán között: három ember halt meg az Irán által indított legutóbbi csapásokban – közölte az izraeli nemzeti mentőszolgálat, a Magen David Adom (MDA).
A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
Nicușor Dan „viszonylag pesszimista” az ukrajnai háborúról szóló orosz-amerikai csúcstalálkozó kimenetelével kapcsolatban.
Nem csak a szociáldemokraták „lázadoznak”, több nemzeti liberális párti (PSD) polgármester is felháborodásának adott hangzott a párt belső csoportjaiban Ilie Bolojan miniszterelnök tervei miatt.
2025. augusztus 18. és szeptember 15. között az átlagos hőmérséklet megközelíti az időszakra jellemző normál értékeket az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) pénteken közzétett előrejelzése szerint.
szóljon hozzá!