A „normalitás”, illetve a „diverzitás” hívei is meneteltek Bukarestben

A „Normalitás menetének” nevezett megmozduláson a család védelmében, míg a „Diverzitás menetén” az LGBT közösség jogaiért vonultak fel szombaton Bukarestben.

Hírösszefoglaló

2017. május 20., 20:132017. május 20., 20:13

A hagyományos család védelmében szervezett felvonulás utolsó állomására, a Metropólia-dombhoz a kezdeti kétszáz résztvevő közül már csak mintegy nyolcvanan érkeztek meg – számolt be az Agerpres.

A Normalitás menetét, amelyet „a hagyományos keresztény családok értékeinek védelmében” szervezett meg az Európai Nemzeti Identitás Tömbje (BINE), 13. alkalommal tartották meg a román fővárosban.

A résztvevők tábláin olyan feliratokat lehetett olvasni, mint „Gyertek, védjük meg a hagyományos családot”, „Veszélyben van a hagyományos család”, „Ma a homoszexuálisok, holnap a poligámok”, „Szégyen, Románia alkotmánybírósága', „3 000 000 ember védi a normalitást”,  „3 000 000 román, egyetlen hang”.

„Öröktől fogva mi, románok uralkodunk itt!”, „Referendum!”, „Összefogva megmentjük a normális családot!”, „Románia ortodox ország!”, „Isteni törvény, keresztény család!”, „Országot akarunk, nem gyarmatot!”, „Normalitást, nem sokféleséget!” – skandálták a tüntetők.

A felvonulók egy része 20 méter hosszú román zászlót vitt közösen. Mások az Új Jobboldal, a Nagy-Románia Párt és az Egységes Románia Párt zászlait lobogtatták.

A három párt mellett a BINE szövetség is a hagyományos családok mellett emelte fel a hangját, elítélve a Diverzitás menetét, amelyet „obszcénnek és provokatívnak” nevezett, mivel az a melegházasságok legalizálását és az azonos nemű párok örökbefogadáshoz való jogát hirdeti.

korábban írtuk

Megszavazta a képviselőház a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló javaslatot
Megszavazta a képviselőház a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló javaslatot

Megszavazta a bukaresti képviselőház kedden azt az alkotmányt módosító javaslatot, amely „egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként” határozza meg a családot.

A felvonuláson részt vett az Új Jobboldal elnöke, Tudor Ionescu, a Nagy-Románia Párt elnöke, Adrian Popescu, valamint az Egységes Románia Párt alelnöke, Dumitru Bădrăgan is. Tudor Ionescu elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy késik a család fogalmának meghatározása érdekében kezdeményezett népszavazás, szerinte ezzel hárommillió román állampolgárt 'vesznek semmibe', akik aláírták az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezést.

A Nagy-Románia Pártot képviselő Mirela Vasilache felhívást intézett a Román Ortodox Egyházhoz, hogy ne csak aláírások gyűjtésével, hanem egy határozott üzenet megfogalmazásával is álljon ki a BINE szövetség mellett.

A menet a Római térről (Piaţa Romană) indult, majd az Egyetem (Universităţii) tér és az Egyesülés (Unirii) tér érintésével a Román Patriárkátusnál zárult.

korábban írtuk

Csoma Botond: a házasságot nem lehet csupán vallási alapon meghatározni
Csoma Botond: a házasságot nem lehet csupán vallási alapon meghatározni

Csoma Botond parlamenti képviselő nemmel szavazott a család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó voksoláson. Az RMDSZ-es honatya a Krónikának elmondta: az ügyben nem alakult ki egységes álláspont a szövetségen belül.

Szintén szombaton a bukaresti Kiseleff parkban ért véget a Diverzitás menete. Az LGBT (homoszexuálisokat, biszexuálisokat és transzneműeket tömörítő) közösség jogainak védelmében szervezett demonstráción több százan vonultak fel az esőben – adta hírül az Agerpres.

•  Fotó: Alexandra Șerban/Adevărul Galéria

Fotó: Alexandra Șerban/Adevărul

A Kiseleff téren a résztvevők olyan jelszavakat skandáltak, mint

„Közösen védjük meg jogainkat!”, „Az egyházat el kell különíteni az államtól”, „Le a homofóbokkal”, „Esélyegyenlőséget!” „Mások vagyunk, de egyenlőek”, 'A jogok nem szorulnak szavazásra”, „Kedves Koalíció, nem hagyjuk magunkat. Harcolunk, kitartunk, szeretünk!” 

– írták ki tábláikra a tüntetők.

Az esemény szervezője az ACCEPT egyesület volt. Florin Buhuceanu, az ACCEPT szervezet elnöke úgy nyilatkozott: a Diverzitás menete már 13. kiadásához érkezett, immár hagyományosnak nevezhető.

korábban írtuk

ActiveWatch:  a romák, a magyarok és a melegek ellen irányul a gyűlöletbeszéd Romániában
ActiveWatch: a romák, a magyarok és a melegek ellen irányul a gyűlöletbeszéd Romániában

A romák, a magyarok, a menekültek és a melegek ellen irányulnak a legtöbb esetben az intoleráns megnyilvánulások a romániai közbeszédben - derül ki az ActiveWatch jelentéséből.

„Ki kell mennünk az utcára, hogy ez a társadalom vegyen tudomást róla, hogy létezünk, kérjük jogainkat, mint Románia bármely állampolgára” – jelentette ki Buhuceanu, hozzátéve, hogy az idei felvonulás témája a magánélethez és a családhoz való jog, tekintve az alkotmánymódosításra vonatkozó kezdeményezéseket, amelyek úgy módosítanák a család fogalmát, hogy az ne tegye lehetővé az azonos neműek közti házasságkötést.

Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete, Hans Klemm rövid időre szintén megjelent a tüntetők között a Diadalívnél. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára