A Suzukinak adott igazat a Volkswagennel folyó márkajogi vitában a luxemburgi Európai Bíróság. A szerdai döntés szerint a Suzuki használhatja a Swift GTi márkanevet autóinál és azok alkatrészeinél. Ezzel a bíróság az EU belső piaci harmonizációs hivatalának korábbi határozatát hagyta jóvá az ügyben.
Leépítések és gyárbezárások fenyegetnek ismét az Opelnél – német sajtóhírek szerint a 2010-es elbocsátási hullám után hamarosan további két üzemet számolhatnak fel a veszteséges európai autógyártó cégnél.
Már csak a biztonsági tényezők állják útját annak, hogy a szériaautók is guruló szórakoztatóközpontokká váljanak. A gyártók érdekeltek az okostelefon-alapú rendszerek bevezetésében, a biztonsági aggodalmakra pedig a maguktól közlekedő autók jelenthetik a választ.
Először a modell bevezetése óta februárban a Dacia Duster megelőzte a Logant a romániai újautó-eladásokban, és a legnépszerűbb típus volt: a hobbiterepjáróból 468 darab kelt el, míg a kis családi autóból 333-at vásároltak a Román Gépjárműgyártók és -forgalmazók Szövetsége (APIA) adatai alapján.
Sajtóinformációk szerint az idén ősszel érkezik a Ford Fiesta felfrissített változata, a ráncfelvarrás alkalmából pedig a kisautó is megkapja a Craiován gyártott 1,0 literes EcoBoost benzines erőforrást.
Stratégiai világszövetséget kötött a francia PSA a világ első számú autógyártójával, az amerikai General Motorsszal – jelentették be több hétig tartó tárgyalások után Párizsban.
Kötelező lesz az alkoholteszt minden francia gépkocsiban 2012. július 1-jétől. A használatra azonnal alkalmas szonda nélkül autózókat pedig november 1-jétől meg is büntethetik a rendőrök.
A Subaru vezeti az autógyártók 2012-es minőségi ranglistáját az Egyesült Államokban. Az amerikai autópiacon legnagyobb befolyással rendelkező minőségi rangsorban, a Consumer Reports magazin által összeállított éves listán a elmúlt négy éven át élen álló Honda 72 pontot szerzett, ezzel a negyedik helyre csúszott vissza a 13 nagy autógyár rangsorában.
Bemutatta a Dacia kedden, a Genfi Autószalonon a Lodgy modelljét. A Lodgy 9500 és 14700 euró közötti áron lesz megvásárolható, felszereltségtől függően, 13 változatban – közölték.
A német Volkswagen- (VW) csoport japán mintára egységesíti üzemeit és a gyártási folyamatokat, a terv szerint 2018-ra a Skodától az Audiig a cég összes márkájának valamennyi modelljét világszerte ugyanolyan üzemekben gyártják majd.
Stratégiai partnerségről kezdett tárgyalásokat a Peugeot és Citroën márkákat gyártó francia PSA a világ elsőszámú autógyártójával, az amerikai General Motorsszal. Ezt Xavier Bertrand francia munkaügyi miniszter erősítette meg a francia sajtóban.
A kombi változattal kezdi meg az új alsó közép-kategóriás modellcsalád bevezetését a Volvo: a Genfi Autószalonon debütáló V40 mellett a jövőben lesz limuzin-, kompakt és hobbiterepjáró-verzió is.
Szigorúbb vizsgafeltételek a jogosítványok megszerzésekor, nagyobb büntetési tételek bevezetése, a radardetektorok betiltása és a tömegközlekedés népszerűsítése is szerepel abban a kormánytervezetben, amely a romániai közúti közlekedés teljes megreformálását célozza. A Közúti Biztonság Nemzeti Stratégiája (SNSR) elnevezésű dokumentum tervezetei 2020-ig valósulnának meg.
A kormány azt reméli, hogy a leendő reformok révén jelentősen csökken a...
Marokkó királya, VI. Mohamed avatta fel a Renault–Nissan stratégiai partnerszövetség legújabb, tangeri üzemét, amelyben Dacia modelleket is gyártanak majd. Az egymilliárd eurós beruházással létrehozott, évi 400 ezres kapacitásra képes gyár a világ első olyan üzeme, amelynek nincs szén-dioxid-kibocsátása.
A márciusi Genfi Autószalonon mutatja be a Ford a B-Max sorozatgyártású változatát. A Craiován gyártott városi egyterű szériaverziója nem sokban tér el az egy évvel ezelőtt, ugyancsak Svájcban debütált tanulmányautótól.
A munkatársaknak küldött levélben igyekezett megnyugtatni az Opel elnök-vezérigazgatója az esetleges gyárbezárások miatt aggódókat. Karl-Friedrich Stracke arra reagált, hogy előzőleg a Wall Street Journal azt írta egy meg nem nevezett GM-vezetőre hivatkozva: az anyavállalatnak, a General Motorsnak elfogyott a türelme az Opel folytonos veszteségei miatt, és a 3100 főt foglalkoztató bochumi, valamint a 2100 dolgozóval működő angliai Ellesmere Port bezárását tervezi.
Nem csalódott az a több mint hetvenezer érdeklődő, aki február első öt napján ellátogatott a párizsi Retromobile Salonra. A rengeteg kiállított különleges veterán jármű mellett egy aukciós rekord is született: Roger Vadim Ferrarija 4,5 millió euróért kelt el.