2010. február 18., 09:402010. február 18., 09:40
Gheorghe Ciocan, a szatmárnémeti székhelyű szövetség vezetője kedden 50 avasi kistermelővel egyeztetett, és közösen elhatározták, az agrárminisztérium előtt lépnek fel az egyik legismertebb helyi specialitás hírnevének megőrzéséért. Az avasiak szerint minden főzőüzemet működtető vállalkozónak, a gépkocsi-tulajdonosokhoz hasonlóan, az üstök űrtartalmának megfelelő arányban kellene évi illetéket fizetnie.
Ciocan úgy véli, ezzel leegyszerűsödne a pálinkafőzők engedélyeztetési procedúrája is. „Úgy gondoljuk, az 1,5 lejes literenkénti illeték emberbarát lenne. Ez pontosan azt jelenti, hogy egy 300 literes kazán után minden évben 450 lejt fizetnénk az államnak jövedéki adó címén” – részletezte elképzelésüket az elnök. Emellett a termelők egyszerűsítenék az értékesítéssel járó procedúrát is, és alkoholzárjegyet igényelnének az adóhatóságtól, amelyért elfogadható összeget fizetnének.
„Az intézkedés lényege az lenne, hogy visszaszorítsuk a szeszkupecek és spekulánsok üzletelését. Ezzel az állam is csak nyerne, mi pedig megőriznénk ennek a hiteles, valódi terméknek az eszmei és kereskedelmi értékét” – tette hozzá Ciocan. A pálinkafőző szövetség elnöke szerint március elseje után küldöttséggel érkeznek majd a fővárosba, és meg vannak győződve róla, hogy igénylésükkel még az államelnökhöz is eljutnak. Kelemen Atilla, az alsóház mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-ipari szakbizottságának alelnöke lapunk kérdésére elmondta, a szatmári termelők kiváló ötlettel álltak elő, hiszen Romániában még nem volt erre példa, és érthető, hogy meg szeretnék védeni méltán híres italukat.
„A rendelkezésünkre álló eszközökkel támogatni fogjuk a kezdeményezést, ám minden a mezőgazdaság és pénzügyminisztérium illetékeseinek döntésétől függ” – szögezte le a szakbizottsági tag. Kelemen továbbá hozzátette, ebben az iparágban manapság jelentős mértékű a feketekereskedelem. „Az emberek megszokták ezt a fajta értékesítési procedúrát, és már nem is foglalkoznak azzal, hogy ez nem legális. A jogszabály hiátusai miatt ugyanakkor könnyen kijátszható a szankció, hiszen ma megengedett a saját használatra való termelés” – vázolja a piacon uralkodó helyzetet Kelemen, aki szerint a törvényhozók is tudják, hogy egy gazda saját részre nem főz 50–100 liter pálinkát.
„A felügyeleti szerveknek át kellene gondolniuk, hogy a hegyvidékeken élő gazdálkodók, akik a természeti viszonyok miatt nem tudnak kellő mennyiségű gabonát termeszteni, gyümölcspálinka előállításával tehessenek szert jövedelemkiegészítésre” – fűzte hozzá a szakember. A kimutatások szerint egyébként 100 kilogrammnyi gyümölcsből mindössze 8 liter minőségi alkoholos ital készíthető, míg ugyanennyi erjesztett gabonából 80 liter szesz párolható le.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.