Fokozottan ellenőrzik a Fehér megyei húsfeldolgozókat az élelmiszer-biztonsági felügyelők, miután egy feljelentő azzal fordult a hatósághoz, hogy az egyik vállalatban vécépapírt is beleőrölnek a felvágottak alapanyagába.
2013. április 25., 12:202013. április 25., 12:20
Horea Timiş, a megyei élelmiszer-biztonsági igazgatóság (DSP) vezetője elmondta, felkeresnek minden húsfeldolgozót, valamint a vágóhidakat, hogy biztosítják-e a megfelelő feltételeket.
A DSP azt követően indított vizsgálatot, hogy az egyik gyulafehérvári hírportál honlapján egy interjút közöltek egy építőipari munkással – aki az egyik húsipari vállalat épületének a tatarozásán dolgozott az elmúlt hetekben –, aki azt állítja, többször is észrevette, hogy az ott dolgozók egy teljes tekercs vécépapírt dobtak bele az örlőgépbe.
„Hihetetlennek tűnik a munkás állítása. Ettől függetlenül ellenőrzéseket végzünk a megye összes húsfeldolgozó vállalatnál, mivel nem szeretnénk, hogy az efféle pletykák ártsanak a Fehér megyei élelmiszer-ipari cégek hírnevének” – nyilatkozta Horea Timiş.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!