Súlyos károkat okozhat a romániai tejtermelőknek és feldolgozóknak az orosz importtilalom: a romániai piacot már elárasztották a külföldi termékek, a hazai árut pedig emiatt egyre nehezebben, egyre kevesebb pénzért tudják értékesíteni. A romániai termelőket továbbá a tejkvótarendszer 2015-ös eltörlése is veszélyezteti.
2014. november 06., 12:582014. november 06., 12:58
Dorin Cojocaru, a romániai tejfeldolgozók szövetségének az elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a Romániában előállított tejtermékek fogyasztása január óta mintegy 25 százalékkal csökkent az elmúlt év azonos időszakához képest.
A viszszaesést a szakember elsősorban azzal magyarázza, hogy Oroszország megtiltotta az uniós mezőgazdasági termékek importját, így a hazai piacot elárasztották a sokkal olcsóbb európai termékek. Cojocaru rámutatott: a romániai termelők nem képesek felvenni a versenyt a felkészültebb tagállamokkal, a mintegy 150 romániai tejfeldolgozó üzem közül a legtöbb komoly problémákkal küszködik.
Simon Szilárd, a székelyudvarhelyi Lactis Kft. marketingmenedzsere munkatársunknak elmondta, az augusztus 7-én bevezetett orosz embargónak valóban hatása van az európai tejpiacra: árnyomás keletkezett a sajtfélék és a tejpor piacán, aminek késve, de hatása lesz a nyers tej felvásárlási árára is.
A korlátozás bevezetése után azonban a sajt ára nem csökkent jelentősen, mivel a tejfeldolgozók alkalmazkodtak az új piaci helyzethez: az Oroszországnak termelt sajtot alacsonyabb áron más piacokra szállították, és kevesebb terméket állítottak elő – tudtuk meg Simon Szilárdtól.
Elmondta továbbá, a Lactis tejgyárnak mint a helyi piac egy kis és inkább specifikus termékeket előállító szereplőjének eladási mutatóiban egyelőre nem érződik az orosz embargó hatása, egyelőre nem tapasztaltak visszaesést. Általában véve a helyi friss tejtermékek piacán ez a hatás nem érzékelhető: a piacon megjelenő olcsó, importált tej nem igazán veszélyezteti a magasabb belértékkel rendelkező helyi, friss termékek eladásait – magyarázta a marketingmenedzser.
Magyari Piroska, a Gordon Prod Kft. társtulajdonosa elmondta, a piacon megfigyelhető, hogy a tejtermékek ára már 20-30 százalékkal csökkent átlagban a külföldről beáramló áru miatt. Mint mondta, a külföldi, hagyománnyal rendelkező üzemek olcsóbban tudják behozni a tejtermékeket Romániába, mint amennyiért ezeket itthon elő lehet állítani.
Rámutatott, a kvótarendszer felszámolásával a nagyobb termeléssel rendelkező üzemekben olcsóbb lesz az előállítás, a feleslegek miatt pedig az árak is jelentősen fognak csökkenni. Így a külföldi nagy üzemek a kvóta felszámolása után még alacsonyabb árakkal lepnék el a hazai piacot, azonban a kisebb gazdaságoknak nem lesz esélyük felvenni a versenyt az importból származó termékekkel.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!