Újraindították a támogatásosztó gépezetet

•  Fotó: Thomas Campean/Archív

Fotó: Thomas Campean/Archív

Míg az elmúlt héten úgy tűnt, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) technikai problémákra hivatkozva elhalasztja a területalapú támogatások előlegének a kifizetését, egy csoda folytán, a 715 ezer jóváhagyott kérvény alapján több mint 620 ezer gazda kaphatja meg a pénzét, várhatóan januárban.

Szabó Kamilla-Mária

2015. december 03., 14:392015. december 03., 14:39

Haschi András, az APIA Hargita megyei vezetője elmondta, három váltásban dolgoznak azért, hogy lehetővé tegyék a kifizetés elkezdését, az informatikai rendszer nehézkes működése miatt azonban lassan halad az adatok feldolgozása.

„Mindössze két hete működik a szükséges adatbázis-kezelő számítógépes program, és ha továbbra is hasonló ütemben tudnak csak dolgozni a megyei APIA alkalmazottai, akkor csupán néhány száz gazdának tudják előkészíteni az előleg kifizetést – avatott be az intézményvezető. Bevallotta, a rendszer hiányosságai miatt az alapvető műveletek elvégzése is sok időt vesz igénybe, így az elkövetkező időszakban a jóváhagyások ellenére is kevesen kaphatják kézbe az előleget.

Amint arról beszámoltunk, a napokban Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter az APIA vezetőit tette felelőssé a késés miatt, ő is bejelentette, az ügynökség által használt adatbázis-kezelő számítógépes program nehézkesen működik. Rámutatott, bár az illetékes európai hatóság már tavaly nyáron elfogadta a kifizetésekre vonatkozó szabályzatot, az APIA csupán szeptemberben üzemelte be a lebonyolításhoz szükséges számítógépes rendszert.

Achim Irimescu azt is mondta, a késések miatt vezetőcserékre is sor kerülhet az APIA-nál. „Így történhetett meg, hogy a SIVECO-Teamnet nevű adatbázis-kezelő program csődöt mondott, és újabb tesztekre van szükség, ezért ahelyett, hogy ősszel kiosztottuk volna az előlegeket, jócskán el fogunk késni” – mondta a miniszter. Mint ismeretes, a támogatás értéke 72,69 euró hektáronként. Azok a gazdák, akiknek előleget nem utalnak, a támogatás teljes értékét 2015. december 1. és 2016. június 30. között kapják meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás