2010. június 10., 11:072010. június 10., 11:07
Elmondta: amennyiben a kormány valóban csökkenteni fogja a mezőgazdasággal foglalkozóknak szánt állami támogatásokat, a szakszervezet képviselői járműveikkel fogják eltorlaszolni a legfontosabb megyei utakat és a határátkelőket, ugyanakkor augusztusban vagy szeptemberben nagyszabású tüntetést is szerveznek Bukarestben.
Az állattenyésztők, gyümölcs- és zöldségtermesztők érdekképviseleteit tömörítő szakszervezet elnöke ugyanakkor bejelentette, az Agrostar és a Termelők Országos Szervezete (FNPL) úgynevezett krízisbizottságot hozna létre, mely megakadályozná a kormány azon megszorító intézkedéseit, melyek az érdekvédelem szerint gyakorlatilag tönkretennék a román mezőgazdaságot. „Gazdasági válságban sem szabad ennél jobban megnyomorítani a termelést. Még a katasztrofális helyzetbe került Görögországban sem vonták meg a gazdáknak járó állami szubvenciókat” – hívta fel a figyelmet Gheorghe Caruz, a sertéshús-feldolgozók szövetségének elnöke, aki szerint a közeljövőben több telep is bezárhatja kapuit.
Véleménye szerint a támogatások elvonása 50 ezer húsipari munkahely megszűnését fogja jelenteni. A sertéstelepek felszámolásának másik következménye, hogy az eddigi 50 százalékról 80–90 százalékra emelkedhet a sertésbehozatal aránya. Hasonló arányú importnövekedésről beszélt Ilie Van, a Baromfitenyésztők Országos Egyesületének elnöke is. „Ha a kormány nem változtat krízispolitikáján, jóval drágább és gyengébb minőségű élelmiszerek kerülnek majd a piacra, a kínálatból pedig a hazai termékek fokozatosan eltűnnek” – mondta Ilie Van.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.