2010. augusztus 19., 10:022010. augusztus 19., 10:02
Traian Băsescu államelnök szerint elfogadhatatlan, hogy azok a gazdák is kapjanak állami vagy uniós támogatást, akik évek óta nem foglalkoznak földműveléssel, az állam viszont úgy tesz, mintha nem tudna ezekről az esetekről.
„Valamilyen formában meg kell büntetni, munkára kell bírni azokat a gazdákat, akik a lehívott támogatásokat nem célirányosan használják. A többletadó jó megoldás lehet erre a kérdésre” – mondta az államfő. Sebastian Vlădescu pénzügyminiszter korábban közölte: támogatja azt a javaslatot, hogy az összesen mintegy 1,5 millió hektárnyi, parlagon heverő termőföldek tulajdonosai nagyobb adót fizessenek.
Adrian Rădulescu, a mezőgazdasági tárca államtitkára szerint az intézkedés várhatóan több mint 400 ezer földtulajdonost érinthet. Hozzátette: a többletadó mértékéről a következőkben folynak majd egyeztetések. A megműveletlen földek az ország termőföldterületeinek mintegy egyötödét jelentik. A megművelhető kültelkek tulajdonosai jelenleg 36-tól 43 lejig terjedő adót fizetnek hektáronként, az összegek a helyi önkormányzatok költségvetésébe folynak be.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.