Termelési szövetkezetet hoznak létre Kovászna és Brassó megyében

Közös termelési és termékértékesítési szövetkezetet alapítanának a háromszéki és a Brassó megyei cukorrépa-termelők az európai uniós pályázati lehetőségek hatékonyabb kihasználása érdekében.

Bíró Blanka

2009. szeptember 24., 11:042009. szeptember 24., 11:04

A Kovászna és a Brassó megyei cukorrépa-termesztők egyesülete közgyűlést tartott a hétvégén Botfaluban, melyen Ioan Gherman mérnök, a cukorrépa-termesztők országos szövetségének elnöke, a két megye mezőgazdasági igazgatóságának és a kifizetési ügynökség vezetősége, szakemberei, valamint a helyi cukorgyár vezetősége, vezérigazgatója is részt vett.

A jelenlevők úgy döntöttek, közös termelési és termékértékesítési szövetkezetet alapítanak, ugyanakkor a termelésicsoport-elismervény megszerzésére is törekednek. Erre azért van szükség, hogy európai alapokra pályázhassanak, ugyanakkor a szerződéskötéskor is jobban tudják képviselni a termelők érdekeit – magyarázta felszólalásában Sorin Năstase egyesületi elnök. Mint mondta, a termelési csoportok a működési költségekre és fejlesztésre hívhatnak le európai uniós alapokat.

Kovászna megyében ebben az évben 2450 hektáron termesztettek cukorrépát. A megyei mezőgazdasági igazgatóság tudomása szerint Háromszéken 511 termelő foglalkozik cukorrépa-termesztéssel. A cukorrépával beültetett terület nagysága idén csökkent, hiszen tavaly közel 3000 hektáron termett répa, s a felmérések szerint elsősorban a kistermelők mondanak le erről a tevékenységről.

Két esztendővel ezelőtt még 1200, tavaly 700, idén már csak 500 háromszéki foglalkozik cukorrépával. A Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság szakemberei szerint a háromszéki cukorrépa-termesztés csak abban az esetben kifizetődő, ha a kisebb területeket összevonják, hiszen a répát minden fázisban meg lehet géppel művelni.

Jobb lesz a kukoricatermés

Romániában idén várhatóan 8 millió tonna kukoricát takarítanak be, ami jóval több, mint amivel korábban számoltak az illetékesek. A mezőgazdasági minisztérium korábbi becslése az idei termést a szárazság miatt csupán 6–7 millió tonnára értékelte.

A tárca legújabb előrejelzése szerint azonban a termés eléri a 8 millió tonnát, a hektáronkénti átlagos hozam pedig mintegy 3,5 tonna. Romániában 2,3 millió hektáron termesztenek idén kukoricát, ebből 100 ezer hektárnyi területet sújtott a szárazság. 2007-ben, a rendkívüli szárazság miatt, mindössze 3,7 millió tonnát takarítottak be az országban.

Könczei Csabától, az igazgatóság szakemberétől megtudtuk, idén az átlagnál jobb termésre számítanak, hiszen az időjárás kedvezett a répafajtáknak. A begyűjtőközpontokat október elsején nyitják meg a hagyományos helyszíneken, a nagyobb termelők ütemezés szerint adhatják le a répát, hogy ne legyenek fennakadások a szállításnál.

Becslések szerint egy hektáron mintegy 35 tonna cukorrépa terem Háromszéken, a korszerű technológiát alkalmazó nagytermelőknél 38 tonna, a kistermelőknél 34 tonna. A szakmai tanácskozáson elhangzott: a gazdák hektáronkénti 35 tonna termés esetén tudják fedezni a termelési költségeiket.

Incze Péter, a mezőgazdasági szakhatóság szóvivője arra hívja fel a figyelmet, hogy az országos kiegészítő támogatásokat az uniós csatlakozás után három évig folyósítják, így jövő évtől megváltozik a rendszer, jóváhagyás azonban még folyamatban van. Erre az évre még kifizetik a leadott répa után járó 30 lejes támogatást tonnánként, az őszi munkálatokra pedig az egy hektáron elhasznált 39 liter gázolajra a literenkénti egy lej támogatást.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás