2008. augusztus 07., 00:002008. augusztus 07., 00:00
Közel 400 ezer euró értékű uniós pályázatot nyert a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) és a Csík Területi Ifjúsági Tanács (CSTIT), melyből a székelyföldi fiatal mezőgazdászok önálló szervezetét szeretnék létrehozni a közeljövőben. „Olyan kommunikációs programot szeretnénk elindítani, mely által a fiatal gazdákat vidékfejlesztési témában tájékoztatnánk, képzésekben való részvételhez segítenénk hozzá” – mondta Mikula Lajos, az AGRYA elnöke a téma kapcsán szervezett csíkszeredai sajtótájékoztatón. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége mintegy 10 éve létező szövetség, és 600 fiatal gazdát tud soraiban. Céljai közé a fiatal gazdák érdekképviselete, szakmai programok szervezése és a gazdák felkészítése a változásokra, ugyanakkor a mezőgazdasági hagyományok megőrzése tartozik. Az AGRYA és a CSTIT közötti együttműködés idén tavasszal kezdődött, ennek folytatása lenne a magyarországi szervezet segítségével egy önálló székelyföldi gazdaszövetség létrehozása, valamint közös konferenciák, képzések szervezése, mondták el a szervezetek jelen lévő vezetői. Mikula Lajos, az AGRYA elnöke, valamint Becze István, a CSTIT alelnöke, a Hargita Megyei Tanács gazdasági és mezőgazdasági bizottságának titkára reméli, hogy jövő év elejétől beindulhat az önálló székelyföldi gazdaszövetség, melynek ősszel szerveznek egy minden települést felölelő körutat. „Azokat a fiatal gazdálkodókat próbáljuk felkeresni és szakmailag tovább képezni, akik komolyan gondolják, hogy a mezőgazdálkodásból akarnak megélni, és versenyképessé akarják tenni vállalkozásaikat. Eddig száz fiatal gazdát sikerült beszervezni” – mondta el Becze. Borboly Csaba elmondta, hogy a Hargita megyei önkormányzat partnerként részt vesz a programban, és további támogatást nyújt a fiatal gazdálkodóknak. Közölte ugyanakkor, a megyei tanács felvállalja a képzésekre való eljutás költségeit is, ha erre a gazdáknak nincs lehetőségük, és részt kívánnak venni a megalakítandó szervezet munkálataiban is.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.